Bókai János dr. (szerk.): Közlemények a heveny fertőző kórokról 2. (Budapest, 1892)
II. Bókai János dr.: A vörhenyes izületlobokról
39 Azon két esetben, melyekben a synovitis előttünk fejlődött ki, a fájdalmasság meglehetős erősen jelentkezett, úgy hogy egyik esetben fájdalom-csillapítók, így chloral alkalmazása is szükségessé vált, míg a másik három esetben a fájdalmasság elenyésző csekély volt. Az említett két esetben, melyek közűi az elsőben csak egy lábtő-iziilet, a másikban pedig egy láb- és kéztő-iziilet találtatott bántalmazva, a serosus átizzadás az izületi űrbe eléggé nagyfokú volt; a többi három esetemben a Volkmann által hangsúlyozott tumor albusba való átmenetet észlelhettem. Ha az imént említett két esetre vonatkozó, fenntközlött kórrajzokat figyelmesen átolvassuk, bizonyára azon következtetésre kell, hogy jussunk, hogy ezen izületlobok a tárgyalt heveny serosus synovitisektől fellépésükre nézve nem különböznek, s így a két alaknak egymástól való elválasztását ezen alapon jogo- súltnak nem is tekinthetem; a két alak közötti különbséget szerintem csakis a hántolom lefolyása teszi, mely körülmény tagadhatatlanúl éles határt von prognostikus szempontból a synovitis serosa ezen két alakja között. Hogy minek tulajdonítsak azt, hogy míg egyik esetben a savós izületlob a legelőnyösebb alakban jelentkezik, s rövid fennállás után eltűnik és soha többet nem jelentkezik, míg más esetben az izületi bántalom hetekig, sőt hónapokig fennáll, miközben bizonyos tekintetben jellegét is megváltoztathatja, megállapítani nem tudjuk, azonban nekem mégis valószinűnek látszik, hogy a beteg alkata itt kiváló befolyással bír, s hajlandó vagyok felvenni, hogy főleg az alkati bántalmakban, mint különösen a görvélyben, illetőleg a görvélykórra való hajlamban keresendő első sorban a synovitis serosa ezen protrahált lefolyásának, illetőleg jelleg-változásának fő-oka. Hasonló véleményben látszik Bohn is lenni, ki is a Gerhardt- féle gyűjtőmunkákban1) a következőket mondja: Bei Kindern mit hereditärer und erworbener Scrophulose tritt die schlummernde oder durch geringfügige Zeichen angedeutete Dyscrasie nach dem Scharlach meist deutlich hervor. Sie ‘J L. c. p 280.
