Birk, Walter dr.: A gyermekkor betegségei 2. A gyermekgyógyászat vezérfonala (Budapest, 1924)
Idősebb gyermekek exsud. diathesise
164 Idősebb gyermekek exsudativ diathesise. súlyos neuropathián, mely rendesen status thymicolymphaticussal kapcsolódik össze és alkalomadtán a szív akut megállásához vezethet, ami azután már nem is szüntethető meg. Harmadsorban említjük más infectiók befolyását az exsudativ diathesisre. Némely gyermeknél a diathesis tünet nélkül lappang az egész első éven. át, míg azután valamilyen véletlen fertőzés kifejlődésre juttatja. Innen van a védoltásnak rossz híre a nép körében. Ez némelyik gondosan ápolt gyermeknél az első infectiót jelenti és mint ilyen a szunnyadó diathesist kitörésre bírja. Az oltástól kezdve — vagy amint a nép mondja, az oltás következtében — állandóan bőrkiütések vagy hurutok lépnek fel. Hasonló szerepe van a kanyarónak, mely sokszor az exsudativ tüneteket ad maximum fejleszti ki. Leg- nagyobb jelentősége van azonban a tuberculotikus fertőzés és az exsudativ diathesis egymáshoz való viszonyának. Ezen viszonynak nemcsak klinikai, hanem történelmi jelentősége is van. Azok az elváltozások, amiket exsudativ gyermekeknél a tbc okoz, sok tekintetben igen jellemzőek és már a régi orvosok is ismerték és önálló betegségnek tekintették, melyet «scrophulosis»-nsÖL neveztek. A scrophulosis eme régi kórképe adta meg az exsudativ diathesis mai tanának kiindulási pontját. 1895-ben Czerny két részre szakította szét : tuberculosisra és.exsudativ diathesisre. Czerny ezen eljárása, úttörő volt, mert az exsudativ diathesis tünetcsoportjának felállításával megindította a diathesiskutatást az orvostudomány egyéb területein is. Plausibilisnek látszik, hogy ezek az érzékeny, a legenyhébb infectio iránt is fogékony exsudativ gyermekek különös hajlammal bírnak tbc-és megbetegedésekre is. Azonban, nem így van. Exsudativ gyermekek nincsenek jobban kitéve a tbc veszélyének, mint a többiek. Ha azonban exsudativ gyermek tbc-vel fertőződik, úgy néha az exsudativ tünetek egészen szokatlan typusú alakot vesznek fel : igen gyakran lép fel phlyctsena. A gyermek beteg szemét állandóan becsukva tartja. A bőséges könnyfolyás és blepharitis összetapasztja a szempillákat. Ugyanakkor makacs nátha áll fenn, mely nemcsak az orr és garat nyálkahártyájára, hanem a külbörre is ráterjed és a szövetek lymphaticus infiltratiójához és az orr és felső ajak megvastago- dásához, valamint ezek és környezetük kipirosodásához vezet. Az orrváladék kisebesíti a felső ajkat és a sebes helyeken, később pedig az arc többi részén, sőt a hajas fejbőrön is gyakran impetigo contagiosa lép fel. Ezen elváltozások a gyermeknek sajátságos külsőt adnak, melyet a régebbi nézetek alapján még ma is gyakran neveznek «habitus scrophuloticusnak». A hosszú ideig tartó orrgarathurutok következtében az állszöglet és a tarkó környék mirigyei is megduzzadnak. Azonban csak borsónyira vagy babnyira nőnek meg. A nagyobb, mogyorónyi vagy diónyi csomókat már nemcsak a hurutok okozzák, ezeket tbc-és fertőzésre kell visszavezetnünk. Ilyen nyirokcsomók azután egymással és a bőrrel összekapaszkodnak, elge’nyednek, áttörnek és sipolyt tartanak fenn éveken át. Ezen nyaki nyirokcsomó-duzzanatoktól, melyek a disznók rövid, vastag nyakára emlékeztetnek, ered a név scrophulosis (scropha = disznó). Ha «skrofulás» gyermeket szakszerűen kezelnek, úgy az exsudativ tünetek visszafejlődnek és a scrophuloticus habitus eltűnik. A tbc azonban megmarad, de most már oly álakban, amint norm, constitutiójú gyermeknél szoktuk látni.
