Berend Miklós dr.: A csecsemőbetegségek orvoslása (Budapest, 1907)
I. Fejezet - A mesterséges táplálás
51 néhány év előtt, mikor már a tehéntej és anyatejfehérje közti vegyi külömbség tana megdülőben volt, a főkülönbséget a két tej közt a tehéntej baktériumtartalmában kerestük s fertőzéseknek fogtuk fel a bélbajok legnagyobb részét. Azután jött a biologikus korszak, amikor a két tej „élő“ tulajdonságainak különbségén, amely nagyrészt a fermentekben nyilvánul, építették tovább a therapiát és így jött létre a pasteuri- satio, amely egyrészt megsemmisíti a kórokozó baktériumokat, de megtartja az „élő“ tulajdonságokat. Sajnos, az ebhez kötött remények sem váltak be, úgyhogy a pasteurizált tejjel sem értek el jobb eredményeket, sőt kiderült állatkísérletekből (Brüning), hogy újszülött állatoknál, ha azokat idegen állatfaj tejével tápláljuk, jobb eredményeket érünk el forralt, mint nyers tejjel. Hamburger tana a „homolog“ fehérje (anyatej) és az idegen (heterolog) fehérje (tehéntej) közti külömbségről még tisztázva nincs, de sokat ettől sem várhatunk; a fehérje heterologiáján semmiesetre sem alapszik a tehéntej „nehezebb emészthetősége“. Ma a tej „asepticus nyerésének“ korát érjük, s nem a sterilizálásra, de az istálló és fejés tisztaságára fektetjük a fősúlyt a gyermektej nyerésénél; ez kétségkívül nagy lépés előre, s ha e tejet tisztán nyerték, úgy egészen mindegy, hogy sterilizálták e Soxhletkészülékben vagy egyszerűen felfőzték; az eredmények ugyanazok. Megtanultuk végre, hogy az emésztési megbetegedések nagy részét ne infectióknak, de anyagcserezavaroknak tekintsük elsősorban, amelyek fejlődése körül kórokozó csiroknak legtöbbször csak másodrendű szerepük van. Bakteriológikus tekintetben ellenben anyatej és tehéntej közt az alkotja a főkülönbséget, hogy anyatejnél a béltartalomban a bac. bifidus túlburjánoz minden más baktériumot (fiziológikus bélílóra), mesterséges táplálásnál pedig sem egyöntetű, sem ártalmatlan a bél baktériumflórája. Ha mesterségesen táplált csecsemőt újra anyatejre fogunk, újra előidézhetjük sokszor a rendes — bifidusból álló — bélflórát s így elérjük a bél termé4*
