Berczeller Imre dr.: A szülészeti és sebészeti antisepsis története (Budapest, 1905)

VII. Semmelweisnek "Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers" czimű munkájának ismertetése

26 de láttam, hogy gyakran történik; a dolog annál megfogha- tatlanabb volt, mert mint emlitém, hasonló körülmények közt ezt a II-dik osztályon nem lehetett tapasztalni.« 2. Még feltűnőbb volt, hogy nemcsak az anyák haltak meg, kiknél sokáig tartott a tágulási időszak, hanem azok újszülöttjei is, még pedig gyermekágyi láz folytán, a fiúk is, a lányok is. Az ilyen újszülöttek hulláiban a nemi szer­vek kivételével, a bonczlelet ugyanaz volt, mint a gyer­mekágyi lázban elhalt anyáknál, tehát ugyanazon okból kellett a halálnak származnia. Az újszülöttek halálozása közt az I-sö és II-dik osztá­lyon ugyanaz a különbség volt, mint a gyermekágyasok közt: 6 2—4-4; 9-1—4-06; 6-8—5*05; 8-6—3-06; 8-1—3-2; 6-5—2-01. (A kimutatás az 1841—1846 évekre vonatkozik; az első szám az első, a második a II-dik osztály űjszülötteinek halálo­zási százaléka ezen években). Folytatáskép igen meggyőzően kifejti, hogy ezek az új­szülöttek kétségkívül a méhen belül betegednek meg, a szülés alatt; mert a szülés után már ugyanolyan körülmé­nyek közt vannak, mint a II-dik osztályon, akkor pedig itt is épenugy meg kellene betegedniük. Ebből a nevezetes tényből, hogy újszülöttek is gyer­mekágyi lázat kaphatnak, bebizonyítja, hogy a gyermekágyi láz meghatározása, fogalma épen olyan tarthatatlan, milyennek fenn az oktan bizonyult. Ugyanis azt mondták, hogy a gyer­mekágyi láz létrejön bizonyos okokból gyermekágyasok­ban. Ugyanazon ok olyanokban, kik nem gyermekágyasok, nem idéz elő gyermekágyi lázat; pl. a szülőnő fél, mert tudja, hogy az I-ső osztályon sok gyermekágyas hal meg, tehát gyermekágyi lázat kap; a katona is fél a haláltól, de nem kap gyermekágyi lázat, mert nincs meg a hajlamosító körül­mény : a gyermekágy. A sértett szeméremérzet gyermekágyi lázat okoz a szülő nőkben, más nőnél ájulást. Étrendi hiba, meghűlés a gyermekágyban gyermekágyi lázat okoz, másoknál, kik nem gyermekágyasok gastrikus lázat, rheumaticus lázat. Ilyen

Next

/
Thumbnails
Contents