Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Máthé Dénes: A fogatlan száj különböző lenyomatvételi módjainak javallata és kritikája különös tekintettel az alsó protézisekre
A fogatlan száj különböző lenyomatvéíelí módjainak javallata és kritikája, különös tekintettel az alsó protézisekre. Irta: dr. Máthé Dénes egyetemi magántanár, a technikai osztály vezetője. A jól működő protézis alapja a jó lenyomat. Ezzel kezdődik a protéziskészítés tulajdonképpeni munkája, s természetesen, ha kiindulás rossz, az eredmény is csak-rossz lehet. A jó protézisnek azonban más feltételei is vannak, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez, mint amidének az okkluziós magasság, a oentrálokkluzió helyes megállapítása, a gipszminták helyes begipszelése az artikulátorba, különösen a helyes fogfelállítns és végül a gondos laboratóriumi munka. Ha ezen fő munkaszakaszok közül akármelyiket helytelenül, nem a szabályoknak megfelelően végeztük, hiába volt az előző szakasz megfelelő munkája, a teljes sikerhez mindegyik hozzátartozik A tulajdonképpeni munka tehát a lenyomatvétellel kezdődik, de még ezt is meg kell előznie a gondos, alapos, körültekintő szájvizsgálatnak, hogy a talált leletet értékesíthessük és így az összes adatok gondos mérlegelése alapján felállíthassuk a lenyomatvételi mód indikációját, továbbá munkatervet állíthassunk föl, amelynek alapján a protézis a legjobban elkészíthető. Csak a vizsgálati lelet alapján tudjuk megállapítani azt, hogy az adott esetben milyen lenyomati módot használjunk, milyen kanállal és milyen anyaggal. Sajnos, tapasztalataink szerint, a munkának éppen ezen kezdeti, de igen fontos részében követik el a legtöbb hibát. Rendszeres vizsgálat nélkül, egyszerű megtekintés alapján, ötletszerűen alkalmaznak valamely lenyomati módot, éppen olyat talán, amelyik az adott esetben a legkevésbbé megfelelő. A szájüreg vizsgálatánál tekintetbe kell venni, az anatómiai viszonyokat, az állcsontok alakját, sorvadási fokát, egymáshoz való viszo nyát, a borító nyálkahártya vastagságát, összenyomhatóságát (resilen- tia), a mozgó és nem mozgó lágyrészek viszonyát. E tekintetben olyan nagy változatosságot találunk és olyan finom különbségeket, amelyeknek észrevétele és mérlegelése nagy körültekintést és gyakorlatot kíván, amelyet csak úgy szerezhetünk meg magunknak, ha rendelkezésünkre álló eseteket mennél többször és alaposabban vizsgáljuk meg. Hogy az állcsontokat borító nyálkahártya állapotát a legalkalmasabb lenyomati mód megállapítására felhasználhassuk, továbbá, hogy az egyéni különbségeket észrevehessük és értékelni tudjuk: ismernünk kell a közepesen sorvadt — mondjuk úgy a normális — fogatlan állcson89
