Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Salamon Henrik: A fogpótlás indicátiója
Ä fogpótlás indicafioja. Irta: Dr. Salamon Henrik egyetemi tanár. Az orvosi tudományok, melyeknek végcélja mindig gyógyítás, empirikus foglalkozásból akkor válnak valóban természettudományi megismeréssé, ha diagnostika és indicatio szilárd talaján állnak. Ezek nélkül a gyógyítás kísérlete nem egyéb kuruzslásnál. A foggyógyászat csak nagyon későn ébredt erre a tudatra. A fogbetegségek komolyabb diagnostikájáról csak a 19-ik század közepe óta (Albrecht) beszélhetünk és valóban tudományos rendszerré csak 1885-ben Árkövy „Diagnostik der Zahnkrankheiten“ című klasszikus müvében foglaltatott. Az indicatiók tana még későbbi eredetű és ismét Árkövynek egy alapvető munkájához fűződik, mely „Indica- tionen zur stomatologischen Therapie“ címen 1900-ban jelent meg. Őt követte Weiser úttörő munkásága. A foghijjas fogazat diagnostikája és a fogpótlás indicatiójának tana még újabb keletű és ezidőszerint még a kezdet kezdetén van. A fogpótlás szervesen hozzátartozik a foggyógyászathoz, tehát orvosi foglalkozás, ennélfogva szintén diagnosis alapján és indicatio szerint kell végrehajtani. A „foggyógyászat“ számára ez a belátás, miként említettük, már teljesen érvényre jutott, sajnos, ‘„fogpótlás“ tekintetében még jóval kevésbé. Az ily irányú kísérletek jóformán majdnem kizárólag a német irodalomban találhatók, napjainkban azonban Amerikában is észlelhetünk hasonló törekvést (Kennedy, Cummer). Egyébként azonban megállapítható, hogy külföldön még mindig jelennek meg vaskos pótlástani könyvek, melyekben indicatióról egyetlen szóval sem emlékeznek meg. Ha a fogpótlás indicatiója számára normákat keresünk, ajánlatos lesz előbb néhány szóval tisztázni az indicatio kérdését az általános orvostudományban. Indicatio, magyarul gyógy javaslat, jelenti az orvosi beavatkozás módkeresését, miután a diagnosissal megállapítottuk a betegség természetét. A hagyományos klasszikus felosztás indicatio causalis, symptomatica és vitalis-ra egészében helytálló, de a mai szövevényes gazdasági és szociális viszonyok mellett már nem teljesen kimerítő. A föntebbi hármas felosztás kizárólag orvos-gyógytudományi szempontok szerint alakult ki, amikor az orvos a betegséggel állt szemben, tekintet nélkül a beteg társadalmi helyzetére. Quoad felicitatem hominis, ez volna mindig az egyedül helyes szempont és kizárólag ennek kellene érvényesülnie, ha az ember csak „beteg“ volna és nem egyszersmind társadalmi lény is, akinek az orvosi indicatiók alapján alkalmazandó gyógveszközök 85
