Argenti Döme dr.: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára 1. (Pest)
Hahnemann életrajza
16 Ha pedig az enyémet legjobbnak találjátok, — használjátok az emberiség javára, és adjatok érette Istennek hálát! Ön pedig, legbecsesb Barátom! minden ellenvéleményt egyeztetni törekvő szíves szellemétől ihletve, tűrje legalább a tisztaszivü, egyenes, meggyőződésében hajthatatlan, csalódások iránt meg- vesztegethetlen igazságbuvárt, ha mindjárt nem is méltányolhatná; és ne sajnáljon egy szívélyes pillantást a hasadó hajnalba, mely feltartózhatlanul meg fogja számunkra hozni az esdve óhajtott napot. 2) Sürgetve kérdi ön tőlem, mint volna képes a „belladonna“ oly parányi adaga hatni? E kérdés csak az „ubi, quomodo, quando, quibus auxiliis“ által lesz határozottabb s megoldhatandó. Eddig egy orvos sem kémlelte ki a gyógyszerek specificus hatását; legtöbben megelégedtek avval, ha azoknak közönséges, néha álmodott czélját megtanulták, például: „a szépnőnye segít (és nem segít) a viziszony ellen, — segít (és nem segít) az arczrák ellen stb.“ Többet szerintök nem szükséges tudnunk. Melyik szerveket akadályozza munkálódásukban, melyeknek működését módosítja, melyik idegeket izgatja leginkább, mily hangulatot ad a vérkeringésnek, az emésztésnek, mikép hat a gondolkozási tehetségre, mikép a kedélyre, mily befolyást gyakorol némely elválasztásokra, mily módosításokat nyernek tőle az izomrostok, meddig tart hatása, mi által szüntetik ez meg: — mindezt nem is akarja tudni a közönséges orvos és — igy nem is tudja mindezt. Ily tudatlanságban a „szépnőnye“ sajátszerü nyilvánulatait, gyakran természetszerű kórváltozatoknak tekinti, miután átalában nem tudja, mily hatást gyakorol specifice a „szépnőnye“, sőt azt tudni sem kívánja. Hallatlan dolog a közönséges orvos előtt, midőn valaki tudatni akarja vele, hogy bizonyos személy ugyanazon gyógyszernek, melyet egészséges állapotában minden különös hatás nélkül lenyelt, — beteges helyzetében csak milliomad részecskéjétől erős változást érzend, — s mégis tagadhatlan. Tény ugyanis, hogy betegségekben az önfentartási ösztön, minden ennek alárendelt erőivel végtelenül ébresztékenyebb, mint egészséges állapotban, midőn az értelem s erőte.j a csorbátlan gépezetben ily aggályos őrökre nem szorul*). Mily finoman megkülönbözteti a beteg azon italokat, melyek neki jót tesznek, az ártalmasoktól! A forrólázban szenvedő beteg már messziről érzi a húsleves közeledését, mely iránt most résen álló — ámbár még ismeretlen — önfentartási ösztöne a legélénkebb undort nyilvánítja. Hányni fog tőle, ha közelebb viendik hozzá. *) *) Figyeljenek erre azok, kik gyógyelvünkre nem figyelve, azt állitják, hogy nem hathat a betegre oly szer, mely az egészségesre érzékenyen nem hatott.
