Arányi Lajos: Orvosgyakorlati tanulmányok a mellür zsigereinek táj- és leiró bonctana köréböl némi, az orvosi rajzok célszerü elkészítésére vonatkozó útmutatással (Buda, 1865)

53 melyek jóval kisebbek ugyan a természetinél, de első kisérletül eléggé sikerültek. Vesal 18 munkát irt. Vesalt dolgozó termében Hamman festé le, újabb időben kőnyomat útján Monilleron A. szaporítá a remek művet, továbbá Schubert; ez utóbbinak példányai Treichlingernél kaphatók, s va­lóban megérdemli Vesal, hogy arcképe minden orvos haj­lékát diszítse. Sanyaruan fejezé vala be e híres férfiú életpályáját, mert nem ismervén még a hullajeleket, történt, hogy nagy hevében egy tetszholton kezdé bonctani vizsgálatait végrehajtani, a föl­támadt nem soká pörlekedett, mert csakhamar elvérzett, de Ve- zal vezeklésre lett elitélve, a szent földre kellett zarándo­kolnia, s ezen útján hajótörést szenvedvén a tengerbe fúlt éle­tének 50. évében. 7) Linhard Turnheisser berlini orvos, élt 1567-ig, és 8) G eorg Bar tisch drezdai orvos, élt 1583-ig, mind k e 11 e j e abban eredetiskedett, hogy az emberi testnek zsi- gereit rétegenkint rajzoltatták le, vagdaltatták egymásra, de mégis akkint, hogy az izmoknak csak egyik végük lévén leta­pasztva a másik föllebbenthető volt; ezen eszme igen dicséretes, de kivitele mindkettejénéi fölötte hiányos, mert a fametszvények nemcsak hogy igen durvák, de egyszersmind oly picinyek az áb­rák, hogy sok részlet ki nem vehető, sok pedig lerajzolható nem lévén, egészen is kimaradt; hiányzik tehát mind az orvosi, mind meg a művészi becs. 9) Bartalomeo Eustachi, az Eustachi-féle kürtnek (a fülben) fölfedezője és leirója, sanseverinói születésit római tanár, dicső Zrínyi Miklósunk kortársa, élt 1574-ig. Műve második kiadá­sát 1728-bol bírom, ennek táblái rézre vannak az eredeti fa- metszvény után vésve, az ábrák ötszörié kisebbek és ridegecs- kék, a magyarázat nem a rajzra irt betűk segélyével történik, hanem egy az ábrákat környező keretnek számaival, melyek úgy tűnnek föl, mint a földképek keretein a földrajzi fokok számai, egy saját ércszerszám alkalmazásával lehet a szöveg magyarázatát a keret számaiból kisütni, de kevesbbé jára­tos könnyen belesül, mert a tüdüteret könnyen függérnek vagy lehágó üres visszérnek tarthatja, stb. Eustáchinak bonctáblái kilencszer adattak ki. 10) Constantio Var oli az agyban foglalt Varoli-féle hiúnak fölfedezője és leirója Bolognában született 1543. s élt 1578. hires Báthory Istvánunknak Páduában volt tanoda-pajtása, eleinte mint a bonctan tanára, később mint a szent atya orvosa, 5

Next

/
Thumbnails
Contents