Arányi Lajos: Orvosgyakorlati tanulmányok a mellür zsigereinek táj- és leiró bonctana köréböl némi, az orvosi rajzok célszerü elkészítésére vonatkozó útmutatással (Buda, 1865)
Schleiden helyesen mondja „a látás vajmi nehéz mesterség!“ s ha ama ritkán előforduló idegszervezettel biró egyének, kik ép szemmel látni kellőleg nem birván a rajznak áldásait nem képesek fölfogni és élvezni, erőnek erejével orvosok, sőt mtítevők (operateurök) óhajtanak lenni, szükséges őket a testek körrajzának fölismerésében gyakorolni, szükség őket először a természetben, aztán a jó fösteményeken, végre a rajzokban előforduló árnyékra és világosságra, a fél árnyékra, a verárnyékra (Schlagschatten), a visszfényre (Reflex) figyelmeztetni. Végre tudatni kell velük, hogy mi az a schematic us, a geometricus és a távlati rajz, vagy föstemény, ezen s ezekhez hasonló fogalmakkal föl kell az aféle látni nem képes egyénekben a szemlélési érzelmet ébreszteni , mert ha egykor mutevésre kerül a dolog, bezzeg nem húny- hatják be akkor szemeiket, hogy tisztábban képzelhessék a könyv ama sorait, melyek a műtevés alkalmával átmetszendő vagy kikerülendő erekről, avagy idegekről szólanak. Valamint például a költészetnek, vadászatnak, régészetnek stb., úgy a rajzászatnak (rajzolásnak) is vannak ellenségei, vagy legalább ócsárlói; ezeket megtéríteni nem szándékom, de azoknak , kikre ezen ellenszenv ragályként elharapózhatnék, néhány rövid de komoly szót szeretnék szivökre beszélni, hogy tévelyük- böl kibontakozhassanak, és hogy meggyőződjenek a rajznak nemcsak hasznáról, de nagyfokn szükségességéről is; érveim ezek: 1) A rajz által az ügygyel-bajjal kiaknázott bonctani fölfe- dezményeket leggyorsabban lehet letükrözni, s mig a bonckészítmény pár nap, olykor már pár óra múlva megromlik: a rajz örökre megmarad; igaz ugyan, hogy a bonceredményt Írott szóval is lehet letükröztetni, de mindennapi tapasztalataink tanúsítják , mily ferde ábrákat szülhetnek a konkrét tárgyaknak csupán olvasásai, mily hihetlenül badar képeket költenek a különféle agyakban a csupán írott malasztnak subjectiv fölfogásai; csak egy példát mondok. Két jeles társam gyönyörűen felelt meg szigorlatában , s midőn az egyikkel tudorrá fölavatása után vagy 6 év múlva összekerültem: azt vevém ki szavaiból, hogy ő azon hiszemben van, miszerint egyetlen egy, vagyis hogy páratlan a „nervus sympathicus, éppen akkint, mint egy az aorta, vagy a ductus thoracicus; midőn ezt a másiknak egy evre rá mint valami curiosumot elbeszélém, azt vevém válaszul „nervus sympathicus csakugyan egy van, éppen úgy: mint n. phrenicus vagy vena portae, különben többes szambán tanultuk volna, mint az uretheres, ductus deferentes, calices re- nales-féle képleteket“ és bajom volt, mig igaz útra téríthettem.
