Arányi Lajos: Orvosgyakorlati tanulmányok a mellür zsigereinek táj- és leiró bonctana köréböl némi, az orvosi rajzok célszerü elkészítésére vonatkozó útmutatással (Buda, 1865)
Tájékoztató ismeretek. Orvos-gyakorlati szempontból tekintheti a szívet a gyógyító, meg a törvényszéki orvos, az első azon célból, hogy a szív nyavalyáit ismerhesse meg, s a szív táján eshető sértések isméjét, de főleg jóslatát deríthesse tisztába; a törvényszéki és illetőleg rendőri orvos pedig, hogy az önkénytes vagy erőszakos halál ügyében tett ama bírói kérdéseket fejthesse meg, melyek mintegy ekkint szólanak: szenvedett-e szívbajban az elhunyt? áll-e a szív táján ejtett sértés oki viszonyban az utána bekövetkezett halállal?*) *) Valamint az okszerű hadvezérnek minél jobban kell ama tájékot ismernie , melyen csatát akar vívni: úgy az okszerű orvosnak is legkitelhetőbb módon meg kell a szívnek tájával, éppen úgy mint magával a szívvel ismerkednie ; de ez mai viszonyaink közt édes honunkban kissé nehéz föladat, mert ki a külföld nyelvét nem érti (pedig ily fiatal orvos — fájdalom — elég van), s ki a külföldi nyelvet bár érti, de roppant drága képes munkákat megszerezni nem képes: (ilyen fiatal orvos pedig — még nagyobb fájdalom — még több van ! !) az ezen tárgyban igen hátra marad, mert noha Demosthenes-féle szóuaklattal adja is elei az oktató ismételve ismételt féléveken át a szív tájbonctanát , még sem marad meg a leirt, és a készítmény által mégelevenített kép az agyban, mert: „verba volant“ ; irni kellene tehát sallangtalan rövid, és merő igaz adatakat tartalmazó könyvet, sőt nemcsak kellene, de kell is, . . könnyű egyébkint ezen eszmét kimondani, de vajmi nehéz mai nap az igét megtestesíteni, mert a ki orvosi munka írására szánja magát, az nemcsak a pénzt érő időt áldozza föl, de még drága pénzét is kell, hogy föláldozza, mert az olvasó közönség egy maroknyi, miután a szegény jövedelmű orvos költekezni nem bir, a vagyonos pedig nem mondom, hogy nem akar, hanem már csak inkább elismert becsű külföldi munkát vesz meg, mert jobb, s mert a tudomány éppen úgy mint a művészet nemzetiséget nem ismer; de ebből éppen nem követköztetem, hogy a művész vagy a tudomány embere se bírjon nemzetiséggel; sőt éppen éljen haljon érette, mert ha nemzete tündöklő jellemű: akkor maradjon annak hálás fia, ha pedig nem tündöklő, akkor iparkodjék azt saját fáradsága és mások buzdítása által homályától megfosztani; de hagyán a merengés és tekintsük meg sebes futtában, miért nehezebb mai nap Magyarországon orvosi munkát irni, mint 50—100 év előtt, s mikint lehetne e bajon némileg segíteni? A régi időben latin nyelven irt vala a magyar orvos , s ha talpra esett volt munkája: elég bel- de még több külföldi vevőre akadt, mert mint tudjuk az egész tudós világ latinul irt, és latinul olvasott, ezen a tudományosságot bár üdvösen ölelő, de az egyes egész nemzeteket a tudatlanság bilincseibe fűzve tartó eljárás a nemzetiség eszméjének ébredezésével meg-szünt, ezen ügy tehát az arcliaeologiába tartozik. De nézzük a másik régi szokást, melyről talán el lehetne mondani, hogy „multa renascuntur quae jam cecidere“ (sok föltámad, mi rég elhullott) s ez a következő eljárás. Ki a múlt században, több erővel birt a könyvirasra, mint a könyvkiadásra, mecaenást keresett, azaz valamely jó módú fiatal ország- nagyot , kínok éppen jogtudományi babérokat fűztek, ezen ünnepély alkalma1*
