Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Tizenkettődik czikkely. Az erdélyi régi esküvésről és szitkozódásról, alázatosságról
utolsó veszedelemnél egyebet magunkra. Egy oláhot felakasztanak három forintos marháért, az ki Isten ellen káromkodik, csak nevetik s elhallgatják.] Noha az erdélyi alázatosságról eleget írék oda fel, azbol meg- írám micsoda szeretetben éltének az atyafiak és tíz íznyig is bátya, öcsém, koma, sógor hítták egymást: itten csak egynéhány példával akarom megvilágosítani az erdélyiek régi nagy alázatosságokat; és noha mind tudom, micsodás méltóságos famíliákból valók voltak azok az alázatos urak, de hogy az mostani gőgös kevély világban meg ne csemereljenek azon méltóságos uraknak maradvái, nevet nem adok, melyik méltóságos famíliákból voltának. Vala egy úr, az ki székelyek generálisa vala, fej ér vármegyei főispán, tanácsos úr, ország státusinak praesidense; vala penig octavális akkor Gyula- most Károly-Fejérváratt, az mint azon úr praesidens szerszámos paripán megyen már fel az Táblára, csak elében áll egy kézdi-vásárhelyi varga s elkezdi az praesidensnek: Maga, sógor, vétesse elé kegyelmed az törvényemet (Isten tudja, volt-e sógora vagy sem); elkezdi a praesidens: Jere fel, sógor, az én hűtőmre, elévétetem. Nem hogy szégyenlette volna, sőt örvendezett benne; holott felmenvén az Táblára és praesideálván, mingyárt kiáltja az egész Tábla és sokaság előtt: Sógor, hová lől: jere perelj, az mint megígérém. Egy úr vala az egész országnak generálisa, tanács úr, fejérvármegyei főispán, emberi gyarlóságból egy frajja megesék tőle s fiat szüle; meghallván azonban az generális, az testvér atyafiai ezt az illegitimus fiát egész életéig, még az generális testvér atyafiai is, mind öcsének, bátyának hívák. Ezt én magam is gyermekkoromban isméiéin. Ugyan az fenírt székelyek generálisának egy igen közel való atyafia leány méné férjhez egy jobbágyhoz, attól az jobbágytól lön megint leánya, az is jobbágyhoz méné férjhez; ez megöregedvén, valamikor az az említett méltóságos ur közelébb való jószágában ment az hol az az jobbágyasszony lakott, mindenkor magához hívatta, nénjének nevezte: No, néne, mire van szükséged, megkérdette, és soha magától üresen el nem bocsátotta, pénzt mindenkor adott, azonban valami köntösre volt szüksége, mindenkor csináltatott. Vala egy más méltóságos úr (mostani világ szerint szólván), székelyek fő generálisa, az fejedelem főhopmestere, Küküllö vármegyei főispán, Csík-, Gyergyó-, Kászonszéknek főkapitánya, ennek vala egy igen szép kisasszony testvérhuga. Egykor egy magyarországi urfi béjő nézésére, el is mátkásítja, lakadalmi terminust is tesznek; azonban azon házának alatta (mert annak az falunak is az nevit szánt-szándékkal elhallgatom) vagyon ma is nagy szénacsináló (székelyesen tanorokja), az juhait azon úr [abban]
