Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)

Kilenczedik czikkely. Az régi erdélyiek lakadalmiről é házassáógiról

tojáshoz is annyi kenyeret metéllett, hogy megérte vele, s meg is ette az tyúktojást véle, másként harmadik szégyen volt. Mikor osztán az legény haza ment, ha apja, ^anyja volt, azokkal beszélett, ha szülői nem voltak penig, az atyafiaival az dolgot közlötte, az lakodalomnak napot rendeltének; az mely napot az leány apjának megizente- nek, azon napra az leány apja lakadalomhoz készült. Az ifiu legény hogy azon napra elérjen, elindult, mindenütt azelőtt az hol mentenek, szállást sze­reztetett, oda bort, vágó-marhát, szénát, zabot, egy szóval mindent szállha­tott, hogy mind jövet s mind menet, mind ebéden s mind vacsorán, valamig az leányos házhoz mentenek és onnét vissza az legény házához, bő vön meg­érjék vele, mert menet jövet mindenkor vígan voltak. Az legény rendszerént az közelebb való atyafiai közül hívott magának násznagyot, nyoszolyóaszszonyt, vőfélyt és kisnyoszolyóleányt, vagy ha olyan atyafia közel nem volt, valami nagy urat kért, hogy vállalja fel magára az násznagyságot, úgy az több említett tisztességekre alkalmatos személyeket kért. Az legénynek fő úri gazdája volt, az ki az úton az vice­gazdának az szükséges dolgokról parancsolt: az lakodalom előtt való nap az lakodalmas házhoz való közelebbik faluban megszállott, ott reggel felestökömöt ettenek, elküldöttek, hogy mikor készen lesznek az leányos háznál, tudósít­sák az nász népit; mert az vőlegénynyel feles úr, úrfi, asszony, kisasszony ment, kivált az atyafiai, de másféle urak, urfiak stb. azokot az kisérőköt nász népinek hítták. Mikor megizenték, hogy készen vadnak, egész nász népivel megindultak, két úrfiat szerszámos lovon, párducz- vagy tigrisbőrben felöltözvén, daru- vagy kerecsentoll-forgóson elől küldöttének; azokat elől­köszön tőknek hítták. Azok élményén, az menyasszony fő-gazdáját az nász­nagy nevivel köszöntötték, meneteleknek okát megjelentették, az gazda szépen megköszönte és viszontag köszöntette az násznagyot, s megizente, hogy jó szívvel várja s látja. Akkor az gazda vagy egy nagy selleg vagy pohár vagy fázik bort az előlköszöntőkre köszönt, azt azoknak előbb megkellett innya, azután tánczot osztottanak nékik, s hármat tánczoltanak, az táncz után hasonló edény bort köszönt újólag az gazda az előlköszöntőkre, az kit meg kellett innyok; és'mivel három-négy alábbvaló fő ember gyermekei ifiak voltának véle, azokot is úgy itatták s tánczoltatták. Azután az öröm-mondók vissza­mentenek, és az násznagynak az követséget megvitték. Addig az háló-helyig rendszerént az vőlegény szerszámos paripán s tollason jött, hanem az laka- dalom napján az násznagy mellé ült az hintóbán, az vőfély penig ugyanazon hintóbán elől ült. Az második hintóbán ült az nyoszolyóasszony és kisnyoszolyó azaz kiasszony. Rendszerént a vőlegény hatlovas hintót is vitt az menny­asszony után; legelői ment az nász népe, azok előtt voltának az török sípo­sok, trombitások, dobbal, azok előtt ment az ifiu legény nagy sastollas for­Kir,'g: r--------\ Orvoskari T afiárlcstiiíeíi Kisfiára kV->-4. ^ W íb r 'Mi© [gokban]

Next

/
Thumbnails
Contents