Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Hatodik czikkely. Az erdélyiek régi nyájasságáról és utazásáról
mekkoromban, hanem kocsis, lovász, darabant, azok is ritkán, hanem az hajdúk és az fejedelem németjei s peczér s afféle. Akkor mostani mód szerént egy pipa dohányt ha úgy kértél volna: fajf tnbák, más azt gondolta volna, fáj valamid a tubák miatt. Az 1687. esztendő előtt olyan emberséges ország vala Erdély, hogy egy pénz nélkül keresztül mehettél volna rajta, mégis mind magad mind lovad jól lakhatott volna; nem vala hire az vendégfogadónak. Csudálkozva néztünk Kolozsvárott a közép utczában hogy mondották, hogy vendégfogadó, azon egy nagy szakács vala leírva késsel az tűzhely és írott fazakak előtt. Vala egy rongyos ház Miriszlónál is, az kit hallottam hogy vendégfogadónak mondottak, de nem láttam hogy vendég szállott volna belé; talám még Básta György csináltatta volt, mikor ott megverte volt Mihály Vajdát. Hanem ha meg- indúltál volna abban az időben, elől küldöttéi volna az faluban szénát abrakot az lovadnak, magadnak enni valót, s ha bor volt az faluban, bort is adtak volna, sőt az Szászságon bár az magad lovadon ne jártál volna (noha ezt az ország artikulusa limitálta volt, de avval bizony keveset gondoltak), posta lovat eleget adtanak, sőt ha az szegény folnagyok, bírák úgy nem viselték magokat, az mint az utón járó kívánta, jól megverték az hátát s rajta sült. Az ugyan bizony nem igen volt jól, de mikora az urak közzűl valaki megszállott valamely szász faluban a kiben híres bor termett, akár mint tartotta az szegény folnagy, de az úr megharagította magát, s csak ne haragudjék, két három hordó borban megalkudott, az szegény folnagy, csak ne haragudjék az úr. Ha penig vagy szegény atyádfiához vagy becsületes nemes emberhez szállottál volna, az olyan szívvel látott, hogy örömiben talám az lelkit is kitette volna érted. Még is, az mi csudálatra méltó dolog, az urak sem voltak pénzesebbek mint most, mert azmiképen most nincsen pénzünk, úgy abban az időben az urak épen az pénzgyűjtésre semmit sem vigyáztanak, hanem csak az egy böcsületre és emberségre; az parasztember is, sem magyar, sem szász, sem oláh, szegényebb nem volt mint most, sőt bizony sokkal gazdagabbak voltának, mint most. Azon kívül mind az urak, mind nemesség mind parasztság nagy szeretetben éltének ; nem vala akkor annyi úr, hogy az kinek az apja kereket falazott is, most a fia megharagudnék ha úrnak nem hínád. Gyermek koromban hallottam, hogy [egy grófnak Magyarországban meg volt öt-hat száz jobbágya, s azt tartották grófnak, mert Erdélyben, az mint oda fel irám, több gróf nem vala gyermekkoromban gróf Csáki Lászlónál, Erdélyben úrnak azt tartották, az kinek háromszáz, jó fő embernek, az kinek száz ház jobbágya vagy ad minimum hetven vagy hatvan; most némelyek az kik az úri titulust könnyen felveszik, s ha valaki fel nem adja, megharagusznak, [két]
