Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Hatodik czikkely. Az erdélyiek régi nyájasságáról és utazásáról
két három jobbágya alig vagyon, az egyik biró, az másik kolcsár, az harmadik szabados, annyival adós az ilyen úr uram, ha megakarnák venni rajta, bizony a dolmánya sem maradna meg.] Az mint más munkámban is leírtam, régen az tizenkét tanács úr, gróf és nagyságos urakon kivül többnek úr nem vala neve, úgy azoknak gyermekin kivül urfi, kisasszony; sem annyi az asszony nem vala ezeknek az feleségeken kivül, az mely urakot oda fel leírék, hanem ha annál nagyobb fő ember volt is, csak úgy mondották: uram, kegyelmed, asszonyom, kegyelmed, mint vagyon aszonyom; gyermekeknek penig kis uram, kisasszonyom, vagy Zsófi asszony, Margit asszony. Tanács úr uram is érte meg az tekintetes, nemzetes titulussal, noha bizony látom, hogy az ifiu Rákóczi György fejedelem idejében az tanács uraknak rendszerént nemzetes titulusok volt; nagyságos úr is érte meg az tekintetes nagyságos titulussal. De most nézd meg, ha egy alábbvaló fő embernek is úgy nem Írod: az tekéntetes úrnak, vagy az legalábbvaló bárónak: az méltóságos báró urnák, megharagusznak érette; holott régente az egy fejedelmen kivül Erdélyben méltóságos titulusa senkinek nem volt. Régen az tanács urakon és nagyságos urakon kivül azért haragusznak vala meg ha úrnak mondják vala: ma nézd meg, egy elévaló városi ember is ha úrnak nem mondod, feldúzza az orrát. Nem híják vala akkor az emberek egymást az úr, az úr, az asszony, az asszony, úgy hogy már majd az testvér-atyafiak is szégyenük egymást atyafiának híni, hanem az úr s az asszony, az úrfi, az kisasszony. Abban az időben, ha annál távul valóbb atyafi volt is, annál inkább ha közelebb való atyafiak voltának, úgy hítták egymást: öcsém, bátyám, sógor, koma; sőt az ki atyafi sem volt, mégis azokat is atyafinak hittak sokat; a kik atyafiak nem voltak penig: uram, kegyelmed, asszonyom, kegyelmed. Sőt olyan szeretet volt, az mint oda fel leirám, hogy az atyafiak elmentek egymáshoz, egy-két hétig elültenek egymásnál, mégis mikor elbúcsúztak, kivált az asszonyok, egymástól, úgy búcsúztanak el sírva: jaj édes néném asszony, édes öcsém asszony, megbocsásson kegyelmed, még nem is beszél- getheténk egymással. Ha valamely újságot kapott valamelyik atyafi, azt maga meg nem ette, hanem az atyafiának küldötte. Jut eszembe mikor újság volt csak egy lúdtojás is vagy egy császár madara, tizenöt mély- földnire elküldötte egyik az másiknak. Farsángban penig, kivált az székelységen, az atyafiak valamelyik atyafihoz gyültenek, onnét rendszerént ilyen cursust bocsátottak: most az emberség megindúlt és az embertelenséget felkeresi s a hol feltalálja emberségre tanítja. És mivel minden időben vagyon rósz ember, ha rósz emberre tanáltak valahol, avval nem gondoltak, vagy akart vagy nem, jól kellett főzetni, másként az övéből az atyafiak [bizony]
