Antal Géza - Réczey Imre: Kovács József tanár sebészeti kórodája a budapesti Kir. Magyar Egyetemen 1871/2, 1872/3 és 1873/4 tanévben (Budapest, 1877)
IV. Vegyes bántalmak
126 A húgycső szórók kezelésénél leggyakrabban a tágítást veszszük igénybe. Míg koródánk régibb szokása szerint viaszszálacsokkal történt lassú s időszaki tágítás, addig újabb időben a tágítást állandóan alkalmazott ruganyos pöscsapokkal eszközöljük. Legelső teendőnknek tekintjük azon megszükült utat, melyet tágítani akarunk, lefolyásában lehetőleg tanulmányozni, tiszta képet szerezni magunknak a szűkület fokáról, irányáról, a szűkült részlet hosszáról s egyéb viszonyairól. Legegyszerűbben oldhatjuk meg e feladatot az által, hogy a részletesebb vizsgálatra — miután a szór helyét már egy 10—11. számú ércz- kutaszszal megállapítottuk — egy közönséges (23. számnak megfelelő vastagságú) gombos fémkutaszt használunk. Legczélszerűbben alkalmazunk ezüstkutaszt, a melynek könnyen adhatunk különböző görbületet s mely e mellett mégis biztosan irányítható előrehaladtában. Nem elégszünk meg azzal, hogy a kutaszszal a szórón áthaladunk, hanem azt többször visszahúzva és előretolva a szűkült falnak kiemelkedő és bemélyedő részeit tanulmányozzuk. Ha ez megtörtént a fémkutaszt a szűkület fokához mért ruganyos pöscsappal cseréljük fel, melyet azután legtöbb esetben minden nagyobb nehézség nélkül vezethetünk át a szórón. Azon esetekben, midőn nem vagyunk képesek az első ülésben fémkutaszszal áthatolni a szórón, 6—8 napi szünetet tartunk, időt engedve a kutaszolás után okvetlen fellépő lobos izgatottság és duzzanat eltűnésére, melyet a gátra alkalmazott hideg borogatásokkal segítünk elő. A kezelés legnehezebb része az, míg az első pöscsapot képesek vagyunk a szórón átvezetni. Ha ez sikerült, a pöscsapot ragtapasz
