Antal Géza - Réczey Imre: Kovács József tanár sebészeti kórodája a budapesti Kir. Magyar Egyetemen 1871/2, 1872/3 és 1873/4 tanévben (Budapest, 1877)

III. Álképletek

101

érhettük el e szerekkel azon eredményt, melyről mások (Thiersch, Broadbent, Billroth, Czerny, Heine) oly lelkesülve értesítenek, hacsak nem akarjuk eredménynek nevezni azt, hogy egy esetben eczetsav s egy esetben arsenoldat (Tinct. Fowleri) befecskendezésével a dagban nagyobbfoku genyedést és üszkösödést idéztünk elő. Mindezen szerek ily alakbani alkalmazása elméletileg teljesen jogosult lehet ugyan, de a gyakorlati alkalmazásnál elért eredményeink korántsem feleltek meg azon várakozásnak, melyet az emhtett sebészek magasztalásai után hozzájuk kötöttünk.

Az étetö-szerek közül, Chlorzink- és Landolfi-pépet, sikerrel alkalmaztuk több esetben. A kezelés hosszadalmas volta, bizonytalanabb hatása s tartósb fájdalmassága miatt azonban a pépek használatát csak azon esetekre kivánnók fentartani, hol az álképlet helye s kiterjedése miatt a véres kiirtás veszélyeinek nem óhajtjuk a beteget kitenni, vagy a hol a beteg a késtől irtózik.

Kísérleteket tettünk eczetsav- és sósavétetésekkel kisebb kiterjedésű álképleteknél főleg az arczon és ajkakon. Az álképlet roncsolása azonban e szerekkel oly lassú volt, hogy a betegek (kik járólag kezeltettek) e kezelés iránt bizalmukat elvesztvén, a késseli kiirtást sürgették vagy egészen elmaradtak. Teljes gyógyulást e szereléssel sem volt alkalmunk észlelni, noha meg vagyunk győződve, hogy az felületes és kis kiterjedésű álképleteknél kellő kitartás mellett elérhető.

Tüzes vasat csak ritkán s oly eseteknél alkalmaztunk álképletek elroncsolására, hol a késseli kiirtás után nem voltunk az iránt teljes biztosságban, hogy minden kórost eltávolítottunk — különösen üregekben. Ezen esetekben az álképlet fészkét tüzes vassal égettük. Gyakrabban vettük azonban igénybe a bőt (villamétesz .alakj á-