Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)

Szabó Dezső: Albert királlyá választása

•316 SZABÓ DEZSŐ. nincsen meg.1 Ezért nem volt tehát hajlandó Turba a szöveg- kritika közvetlenül eredményhez vezető útját keresni, hanem inkább okoskodással próbálta az ellenmondást eloszlatni. Ezek után azonban legalább is kétségesnek kell minősí­tenünk azon érveket, amelyek Erzsébet örökösödése mellett szólanak és várnunk lehetne, hogy azt a kétséget Albert trónra- . jutása történetének lehető legrészletesebb elbeszélésével oszlatják el azok, akik a nőág trónon való örökösödésének ez időben már meglévő jogát vitatják. Ezt azonban hiába keressük náluk, mert erről nem beszélnek, sőt egyenesen azt állítják, hogy erről nem is keli szólamok, hiszen Albertet az örökösödés címén egyszerűen «elismerték» királyuknak a magyarok. Noha az osztrák történet­írók nyilatkozata annyira ellenmondást nem tűrő, mégis nézzük át azokat az adatokat, amelyek Albert trónrajutására nézve reánk maradtak és akkor talán a tények erejével bizonyíthatunk, nem pedig okoskodásokkal. Mert előre is meg kell ám jegyeznünk, hogy Albert trónrajutása módjára vonatkozólag egyéb adataink is vannak, mint amikre hivatkozni Huberék jónak és elegendőnek tartják. Keressük mindenekelőtt, vájjon a magyaroknak Turba szerint a nőörökösödés mellett szóló 1439 máj. 30-iki nyilatkozatán kívül nem maradt-e ránk más egykorú érdekelt és nem érdekelt feleknek véleménye ugyanerre a kérdésre nézve. Szerencsére vannak ilyen nyilatkozatok és azok a következőket mutatják nekünk. Úgy látszik, Zsigmond maga még nem tudta, hogy lányá­nak az örökösödés révén valami igénye van a magyar trónra, mert ő még csak azt ajánlotta a környezetében levő magyar uraknak, hogy vejét, Albertet válasszák királyukká, ne pedig a lengyel Ulászlót,1 2 leánya trónörökösödési jogát azonban nem emlegette előttük. Hasonlóképen nem volt értesülése Erzsébet örökös jogáról a római pápának se, mert ő is csak annyit tudott, hogy a magyar főurak vagy Albertet, vagy Ulászlót fogják kirá­lyukká választani, olyan értesülése azonban nem volt, hogy a magyaroknak egyáltalában nem szabad királyt választaniok, mert Erzsébet az ő örökös királynéjuk.3 Nem ismerte Erzsébet 1 Századok 1913. 260. 2 Windecke, Das Leben König Sigmunds (Geschichtsschreiber 79. B.) 294. !. 3 Monumenta medii aevi historica res gestas Polonise illustrantia. XII. 362.

Next

/
Thumbnails
Contents