Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 7. Csíki Tamás: Kiskunhalas legnagyobb adófizetői 1879-1934
többsége a szőlőtelepítéssel és a bortermeléssel alapozta meg a kereskedést, sokszor apáik kezdeményezéseit fejlesztették tovább (kiegészítve pl. az ugyancsak tőkebefektetést igénylő vendéglős szakmával), s viszonylag idős korban önállósodhattak (az említett Adám Dezső 29, Stroh Vilmos csupán 40 éves korában).37 Továbbá - ha a virilislistákon a későbbiekben már nem is szerepeltek - vállalkozásaikat a ’20-as években Halason folytatták, ami azt látszik alátámasztani, hogy itt nem elsősorban a „háborús és az azt követő válságos közgazdasági viszonyokat kihasználó, nem állandó, főképpen a kereskedelmi életben felszínre vetődött konjunkturális új exisztenciákról” van szó.38 Ugyanez jellemző az 1921-ben a legnagyobb adófizetők közé kerülő néhány gabona- és terménykereskedőre (pl. Szekulesz Hermann), textil- és rövidáru-kereskedőre (Czunternstein Vilmos, Tirmann Konrád), továbbá még a 18. század végén Halasra telepedő, nyomdatulajdonos-lapszerkesztőt, illetve vas- és kézműáru-keres- kedőket adó Práger család egyik 20. századi leszármazottjára, Präger Dávidra, vagy utóbb az izraelita hitközség elnöki tisztségét betöltő fakereskedőre, Schwarz Mihályra (1862-1935) is.39 A felsorolás egyúttal jelzi, hogy a meghatározó bor, valamint az egyéb nyerstermékek forgalmazása mellett, aminek a századforduló időszakában kiépülő pest-zimonyi, halas-regőcei és a Tiszántúllal összeköttetést biztosító halas-majsai vasútvonalak kiépülése kedvezett, megjelennek a polgárosuló igényeket kielégítő, lassan szakosodó készáruüzletek is. A kereskedők mellett - kevésbé előkelő pozíciókban - felbukkannak a virilisek névsorában az ipari vállalkozók. Két gőzmalom-tulajdonos (Kőrösy Jenő és Kőrösy Antal), bár cégük volumenét jelzi, hogy a háború előtt mindössze nyolc alkalmazottat foglalkoztattak (s erős konkurensre találtak a Hoffmeister család tőkéjére épülő, 1907-ben alakult Gazdasági Gőzmalom Rt.-ben).40 Továbbá a parasztiparosokhoz közel álló jövedelmüket a szőlővel kiegészítő mezővárosi kispolgárok (egy- egy vendéglős, mészáros); míg az ezektől lassan eltávolodó, szolgáltató jellegű szakmákat három temetkezési vállalkozó és egy kőfaragó képviselte. Ami hellyel- közzel az egyöntetű agrárszerkezetből kiinduló, kispolgári-vállalkozói felhalmozás kereteit is jelzi. A földbirtokosokat tekintve, miként korábban utaltunk rá, azok maradhattak a legnagyobb adófizetők táborában, akik gazdaságukat bővíteni, illetve korszerűsíteni tudták: Farkas Elek pl. a ’20-as években csaknem 900 holdra, Babó Benő pedig több mint ezer holdra kerekíti birtokát.41 Mellettük azonban megjelennek azok az ugyancsak „másod- vagy harmadgenerációs” virilisek, akik immár az örökölt vagyonok (és az ezzel járó presztízs) járadékosaiként, haszonélvezőként vagy a birtokok bérbeadóiként szerepeltek a jegyzékeken. Ha névsorukon végigtekintünk: Kolozsváry-Kiss Sándorné, Fridrich Alajosné, Hofmeister Ignácné, akkor valóban a megelőző korszak leggazdagabb, a sikeres polgárosodás különböző árnyalatit képviselő, egyúttal politikai-közéleti funkciókat betöltő halasi családjaira ismerhetünk.42 302
