Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra
tanács 1861. április 25-én tartott ülésén megszületetté szőllők és fekete földek feletti őrködésre felállítandó felelős csőszség alapszabályzata. Terjedelmi korlátok miatt ennek teljes szövegét itt nem közöljük, ám legfontosabb pontjait, rendelkezéseit ismertetjük. A tolvajlások megakadályozását illetőleg a szabályzat a következő főbb szempontokat veszi sorra: ország-, szekér- és gyalogutak kijelölése, mindezzel együtt bizonyos régi utak további használatának tiltása. Betiltja a szüret utáni böngészést, a tűzre való kóró szedését ősszel, valamint a veteményes- és szőlőföldek között az állatok legeltetését bármely időszakban. A területtel érintkező nádasok között a szegények csak a rendőri hivatalnál előre kiállított engedély birtokában gyüjthetik a szittyót és a sást. Elrendeli a szabályzat, hogy az egyes kerületekben közköltségen mielőbb állíttassanak közös kutakat; a magánkutakat bárki csak a tulajdonos beleegyezésével és a kerületi csősz tudomásával használhatja. A már elkövetett kihágások, illetve tolvajlások megbüntetésére nézve is részletesen rendelkezik a szabályzat. Egyszerű kihágás esetében, ahol a gonosz szándék nem bizonyítható, kevesebb a pénzbírság. A kiskorú gyermek kihágásaiért a felelősséget a szülőkre hárítja. Legsúlyosabb vétségként a tolvajlást nevezi meg. Több alpontban szerepel a lopások formáinak és az ezért járó büntetéseknek a felsorolása. Gyümölcs vagy növényféle lopásánál a kártérítés a piaci ár duplájával egyenlő, abban az estben is, ha még éretlen, kifejletlen példányról van szó. Fák eltulajdonítása esetén a rendelkezés a büntetés mértékét illetően különbséget tesz tűzifa- és gyümölcsfalopás között, ez utóbbinál az is szempont, hogy nemes (ezen belül termő vagy nem termő) illetve nem nemes gyümölcsről van szó. Legsúlyosabbnak számított „az olyan tolvajlás, mely egyenesen a tulajdonostól vagy annak megbízása folytán más egyén által származott”, illetve a „csősz általi tolvajlás. ” Forrásunk utolsó szakaszában az ügy kezelési mód passzusai mutatják a tulajdonképpeni igazgatási és szervezeti viszonyokat. Az őrizendő terület (szőlők és veteményes kertek) 27 egyenlő részre volt felosztva, minden rész egy csőszkerületet jelentett. A kerületükért felelős csőszök fölött felügyelő csőszök álltak, akik a büntető eljárás során a rendőrbírónak segédkeztek. A csőszök, akik 24 és 50 év közötti, „becsületes jellemű, ismert egyének” lehettek, egymásért is felelősséggel tartoztak. Személyes felelősségük is nagy volt, hisz mint a szabályzat írja: „A csősz minden bebizonyítható kárt tartozik megtéríteni, s különösen az olyat, melyen kárpótlás a tettestől vagyontalanság miatt nem kapható." Fizetésük a hegybíróéval volt egyenlő: minden kapa szőlő vagy használható veteményes után 15 új krajcár járt, ehhez jött a kiszabott büntetés kétharmad része. A maradék egyharmad rész a rendőri hivatalt illette. A szőlők közti hasznavehetetlen területekre csak az őrzési díj egyharmad részét számították. A bér beszedése a hegybíró kötelessége volt, aki az összeget a rendőrhivatalban helyezte el. Rendőr jelenléte nélkül sem a csősz, sem a hegybíró semmiféle kártétel fölött alkuba nem bocsátkozhatott.190 238
