Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 1. Szűcs Károly: A kiskunhalasi városkép alakulása 1849 és 1945 között
vallásúak, mint reformátusok (153 katolikus és 112 református lakost vettek számba). A tanyai népesség vallásfelekezeti megoszlásának hátterére alább visszatérünk. 1852-53-ban a szomszédos Harka pusztán árverésen értékesítették az eladósodott báró Podmaniczky család birtokát. 56 halasi gazdálkodó 750 hold földet vásárolt: a legnagyobb, 80 holdas birtokot idősb Gózon Imre vette meg, a gazdák többsége pedig 6 holdhoz jutott.10 Számos gazda tanyát épített Harka pusztai birtokán. Úgy tapasztalták, hogy több gazda tanyáit „szomszéd idegeneknek” adja haszonbérbe, akik a megengedettnél nagyobb számú szarvasmarhát és birkát hajtottak a közlegelőre. A városi tanács elrendelte, hogy minden birtokos, akinek „vidéki bérlője van”, jelentkezzék az elöljáróságon és mutassa be a bérleti feltételeket." A tanyai lakosokra ún. előfogatolási kötelezettség hárult. Miután jelentették, hogy „a távol tanyai lakosok” e kötelmüket nem teljesítik, a tanács a helyettük fogadott előfogatos bérét áthárította és még két pengőforint büntetést rótt ki rájuk, melyet a városi kórház javára fordított.12 Halason és pusztáin 1860-61-ben készült a II. országos katonai adatfelvétel, amely az 1784. évi hasonló fölmérés után másodjára nyújt ábrázolást a terület földrajzi és települési viszonyairól. A térképet katonai célokra készítették, ezért jelölték a tavakat, a halmokat, a területünkön kiterjedt homokbuckákat, az erdőket, az utakat, és föltüntettek minden egyes határbeli építményt. Megjelölték a puszták nevét, egyes pusztákon a kisebb határrészeket is: pl. Felső Kisteleki Legelő, Kakashegy, Kukoritza Hegy és számos tanyabirtokos nevét. Halas határából több száz tanyatulajdonos nevét ismerjük, de sajnos nem mindegyikét. A térképszelvények névanyaga jó összehasonlítási lehetőséget kínál az 1850. és 1853. összeírással, ám erre az elemzésre nem vállalkozhatunk - részint terjedelmi okokból, részint mivel a II. katonai térképen föltüntetett tanyák névanyaga nem teljes, kiegészítő forrás- kutatást kívánna. Viszont jó tájékozódást ad a térkép azzal, hogy puszták szerint taglalva megjelöli a házak, istállók számát és azt, hogy katonai beszállásolás esetén hány személy, illetőleg ló elhelyezésére voltak alkalmasak.13 Megfigyelhető, hogy a tanyák északnyugat-délkeleti irányban húzódó csoportokban néhol egymástól távolabb, máshol sűrűbben települtek. A Duna-Tisza közén a természeti viszonyok évszázadok óta ÉNY-DK-i tájolású homokhátakat és mély fekvésű, csapadékos évszakban vízállásos réteket alakítottak ki, amiben a talaj összetételének és az uralkodó széliránynak volt meghatározó szerepe. Amikor a 18. század közepén a redempciós jusst kiosztották, a családok a homokhátak, buckavonulatok között elterülő, kaszálónak, legelőnek és szántónak alkalmas földeken, azoknak is a „partos”, magasabb fekvésű földjein építkeztek. Ilyen módon követte az emberi megtelepedés a táj természeti adottságait. Ahol a redemptus családnak nagy szállásföldet mértek ki, ott a megépített szállás távol esett a szomszéd föld birtokosának szállásától, más pusztán, ahol kisebb redempciós jussokat osztottak - pl. Tajóban -, ott a szállások a kezdetektől fogva közel voltak egymáshoz. 73
