Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

ÉLETMÓD, HAGYOMÁNY, MŰVELŐDÉS - 15. Bakó Terézia - Bakó Katalin: Az esztendő szokásai Kiskunhalason 1850-1950

amit még egy-két, parancsra vagy kérésre elhúzott nótáért kapnak, az övéké. Esős időben nagy ribilom lett, mert a selyemkendőket féltették. Volt rá eset, hogy emiatt az egész mulatság dugába dőlt vagy derékon félbeszakadt.

Minden májusfa alatt volt egy „csuvár”, aki a májusfa alatt, széken ülve és egy kis asztalra könyökölve a kendőkre, s a májusfára ügyelt. Belépti díjat nem fizetett, oda vitték neki az ebédet, még pedig a lányok közül valaki. Délután a csuvár szedte a belépődíjat, egy ellenőrnek kijelölt legénnyel. Az ellenőrködés is igen megtisztelő volt a választott legényre. Gyakran egy leány ellenőr is volt. Ilyen csuvár volt sokszor a Balázs Imre sógor. A csuvárra is igen megtisztelő volt a megbízatás.

Délután 3 órakor, az istentisztelet után kezdődött a tánc, s tartott naplementig. Csak a csárdást és a Dobozi csárdást táncolták, de régebben más, magyar táncokat is, mint a magyar polka, a halasi lippentős, s a rezgőtánc.

Vőfélyes Kis Lajos és szintén a vőfélyeskedö Borbás Lajos voltak ebben az időben a leghíresebb táncosok, meg Hajma Kovács József, aki régi táncfiguráit az 1930-as években rendezett Vásártéri népünnepélyeken, a 70 éven is felüli életidejével még több egymásutáni évben bemutatta... Régebben a Borízű Gyenizse János, meg a selyemtalpú Nagy Czirok Márton voltak a leghíresebb táncosok a májusfák alatt. E két kiváló táncos híre, napjainkig fennmaradt... Egy-egy májusfa alatt 40-50 pár, de néha 100 pár is táncolt. A táncoknak nagyszámú nézőközönsége is volt. Több százan is nézték. Közöttük sok öreg ember, öregasszony, meg egész fiatal lányok és gyerekek, akik között mindig akadt, aki egy kissé távolabb táncraperdült. A májusfák alatt lesték el az öregebbiktől a tánclépéseket és táncfigurákat, s próbálgatták otthon.

A századforduló után változott a nép ízlése és felfogása. A gazdagok egyre rátartósabbak lettek, s utóbb már nem is vettek részt a májusfák alatti táncokban, csak messziről nézték.... Naplementekor a banda elfútta a mar sót, s a társaság széjjel oszlott. De ott maradtak a rendező legények, leányok. A májusfát a földből kiemelték, s bevitték a legények a vállaikon ahhoz a házhoz, ahol feldíszítették. A leányok gondosan leszedték a maguk kendőiket, s a kölcsönzőiteket is. A májusfát az udvar egyik sarkába lefektették, vagy valahová odatámasztották a legközelebbi vasárnapig, amikor elölről kezdték a munkát.

Bori alkapitány szüntette meg a májusfázást 1910 körül. Becsukott markú ember volt, s irigyelte a fiatalság boldogságát. Szekér Pál főkapitány nem ellenezte soha, magyarázta Orbán Sándor. Utoljára 1940-ben láttam Halason májusfát az Öregszőlőkben, ahová útközben le is telepedtem és figyeltem. ”

Megkérdeztük adatközlőinket is. Amíg Tóbiás László szerint Halason nem volt szokás májusfa-állítás, addig Tóth Abonyi Balázs bácsi tudta, hogy „a hozzá közeli kocsmánál, a Török Juca néni kocsmájánál volt fa-állítás. A díszítést Juca néniék végezték, mulatozás viszont nem volt, csak aki arra járt, betért egy fröccsre, különösebb nem volt'.' Id. Vili Antalné úgy emlékszik, hogy a legények éjszaka odalopták a fát, ahhoz a házhoz, ahol a számukra kedves leány lakott, azt fölzászlózták, borosüveget is kötöttek rá.

690