Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban
a kaptafakészítök egy ipartestületbe tartoztak. A szervezet hivatali funkciói mellett idővel az iparosok kulturális és társasági életének színterévé vált. A halasi levéltárban gyűjtött adatok alapján Nagy Czirok László az iparosok - kereskedők arányát alig 10%-ra becsülte. Adatai szerint 1858-ban a bognár-, kovács- és szűcsiparban egyaránt 17 mester működött, míg a csizmadiáknál 33, a takácsoknál pedig 59 mester dolgozott. Az ágazatok közül a tímáripar volt a legkevésbé kifejlett Halason és viszonylag kis vagyonúnak számítottak a szabók is kiváló szaktudásuk ellenére. A két legrangosabb mesterségnek a bognárt és a kovácsot, a legősibbnek pedig a szűcsöt tartották Halason; utóbbi azonban kellő tőke és felszerelés hiányában inkább a szomszédos városokban (pl: Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa) lett virágzó iparág. Más alföldi településekhez hasonlóan fejlettnek számított viszont a malomipar. A korábbi szárazmalmok száma fokozatosan csökkent: 1870-ben 30, 1900-ban 12, 1920-ban már csak 2 működött. Utóbbiak az 1930-as években álltak le végleg. A későbbi szélmalmok esetében a gőzmalmok megjelenése okozott hanyatlást: számuk a 19. század második felében még nőtt ugyan (1860: 30, 1872: 44), a század- fordulót követően azonban már folyamatos a csökkenés (1900: 33). A legutolsó szélmalom a második világháború idején szűnt meg.87 Az átalakult szakmaszervezettel a régi iparágak háttérbe szorultak, helyüket újak váltották fel. Előbbiekre jó példa a takácsmesterség fokozatos eltűnése, mely a len, kender és gyapjú gyárban történő szövésével magyarázható. Az új szakmák között ugyanakkor a (magán) hentesek számbeli növekedése emelhető ki, akik ipari adó fizetése mellett végezték - immár képesítéshez kötött - munkájukat. A módosabbak (pl.: a Szél család) a disznóvágással és húskiméréssel szerzett jövedelmüket (kupec) kereskedéssel is kiegészítették.88 Korszakunk statisztikai forrásai közül elsőként az 1868. évi városi iparos - kereskedő összeírás említhető, melyben különösen a zsidók magas arányára hívhatjuk fel a figyelmet. Országos szinten az iparostársadalom szinte valameny- nyi csoportján belül megfigyelhető a számbeli növekedésük, miután politikai és polgári jogi értelemben vett emancipációjuk számukra is széles körű lehetőségeket biztosított az iparűzésre. Foglakozási megoszlásukat, ezzel együtt pedig a Halason betöltött gazdasági és társadalmi helyzetüket Ö. Kovács József vetette össze ezen szektor más tagjaival (6. táblázat).84 A fokozatos iparfejlődés eredményeképpen Galgóczy Károly 1877-es megyemonográfiája 260 iparost és kereskedőt említ önálló vállalkozóként, bővebb adatokhoz viszont csak később, az 1900. évi népszámlálás után juthatunk. A foglalkozásszerkezetet az 1904-es polgármesteri jelentés még a házasságkötések szempontjából is részletezi: a 180 megkötött házasságból a vőlegények között 16 önálló iparost (8,89%) és 9 iparos segédet (5,0%) találunk. Ugyanebben az évben a halotti anyakönyvek 10 iparost és 3 iparos segédet említenek.90 A népszámlálás vállalati statisztikája egyértelműen a kisipar túlsúlyát mutatja: többségük (67,67%) segéd nélkül dolgozott, s a legmagasabb alkalmazotti létszám is csak ritkán haladta meg a tíz főt. Ágazati lebontásban a könnyűipar területén jelentősen nőtt a ruházati és az 471
