Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra
„oly megszorítással teljesittetik, hogy a nyilvános piarcz tartás, csupán a piarczon ennek végeztével fent maradt, s az napra elkészített juh húst, frissebb darabok levágása nélkül, a potykás kocsmai épületnél, az udvaron belől, méretheti, - az utczára nyíltajtajú székeni kivágás semmi esetre meg nem engedtetvén.”'1* Ugyanezen évben jelentés készült a határban lévő csárdákról. Ez így rendelkezett: „A pirtói, fehértói, kőkúti és bodoglári csárdák továbbra is fen maradnak, - a tajói, göböl járási és balotai különben is csak ideiglenes tanyai házi kocsmák pedig azonnal megszüntettetnek. ”175 1856 júliusában a császári-királyi biztos illetve a császári-királyi kapitányság és a város elöljárósága helyszíni értekezlete nyomán a Főkapitányi Hivatal a község tulajdonához tartozó kőkúti pusztai csárdát bezáratta. A kocsmát a hatóság még november elejéig meghagyja, hogy a haszonbérlő, Molnár Lajos ,,a bérlettel kapcsolatban lévő 20 hold föld termését elhordhassa és a pusztai lakosoknál lévő hitelt beszedhesse.” Az épületet és a földet a későbbiekben is haszonbérbe adnák. Mezei lakként működne, mert az épület éppen „közép pontját képezvén a Halas Szegedi útban fekvő azon roppant pusztaságnak, mely a közép eresztői tanyáktól áttérve az üllési csősz házig közel 3 mérföld kietlen hosszúságban nyúlik el, (...) mert éppen ez úton szállíttatnak a só, dohány, s egyéb fogyasztási czikkek a községbe, — a’ téli zordon időkben különösen, midőn a szegény ember rossz két lován két napig is alig tud keresztül hatolni e vad pusztaságon, nyugpontul és menhelyül szolgálna.”'16 A város területén található kül- és belkocsmákban 1862. november 1. és 1863. november 1. között kimért bormennyiségről egy 21 lapból álló számadás tanúskodik. Eszerint a jelzett egy évnyi időben 1247 akó és 29 pint bort mértek ki, az erre kivetett borfogyasztási adó akónként 1 frt. 5 kr. volt. A város jelentős bevételre tett szert az italmérési jog bérletéből valamint a borfogyasztási adóból.177 Tiltották és büntették az engedély nélküli, háznál történő zugmérést, ami egyben adócsalásnak is minősült. A helyi sajtó 1886 januárjában egy ilyen esetről számol be: „László András uram f. hó 13-án tilos bormérésen és fogyasztási adó csonkításon csípetett Szűri László rendőrbiztos által. Házkutatás tartatván nála, egy 3 hektóliteres hordó vörös bort találtak csapon, el is ismerte, hogy ebből méri a nektárt.”' 6 Ugyancsak pénzbüntetéssel sújtották a hatóságok a következő tudósításban szereplő gazdát: „Mérte a bort Árvái Péter uram a szőlők közti házában már ős idők óta; e jövedelmező üzletben néha ugyan háborgattatott, de azért csak folytatta azt Árvái; azonban mégis keményen rajta csípték a múltkor...”'14 Egy 1900-ból származó tudósítás szerint Halason a kocsmárosok és a kereskedők inkább megveszik a régi szőlőkben termett olcsóbb borokat, minősem az újabb telepítések terméséből szűrt - természetesen drágább - nemesebb fajtaborokat.180 Halas város 1927-es címtára név szerint 10 borügynököt és 8 borkereskedőt tüntet föl. 1930-ban Halason 48 kocsmárost és vendéglőst írtak össze, ebből pusztai 5 volt.181 A kocsmárosok és italmérők száma 1931 és 1934 között 100 körül mozgott. Egyéni szeszfőzdéből ugyanebben az időszakban tizet írtak össze.'82 236
