Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra
Gyárfás István.166 A homokon termett bor a halasi parasztember hétköznapi itala volt, fogyasztották a fontosabb mezőgazdasági munkák során, de helyet kapott az ünnepi asztalon is. „ Aratás közben ki-kivitte a gazda a kulacs bort, s kínálkozott: Igyanak embörök! Ettű fog a kasza! A régi időben volt bor elég, a gazdák nem azért termelték, hogy eladják, hanem hogy megigyák, jó embereiket, a látogatókat, munkásaikat megmegkínálhassák. ”167 A borfogyasztással összefüggésben is több tárgyat találhatunk a halasi múzeum gyűjteményében. Az egyik legérdekesebb darab az a lopótök, amit Csonka Mihály készített, s aminek fején egy saját maga költötte verses felirat olvasható: „Aszongyák nagy lopó vagyok / Pedig magam sosem járok / Nem is járhatok én magam / Mikor nincsen kezem lábam / Én csak a másiknak segítek / Akkor is ha oda visznek / Azért ne én legyek annak oka / Ha valakinek fogy a bora / Én a bort úgysem szeretem / Nem tűri ezt az én fejem / A gazdám már jobban szereti / Sűrűn mondja hogy gyere ki / Szíjjunk egy kis borocskát / Ne kíméljük a gazdát / Kínáljuk meg a sógort is / Hátha az is szomjas is / Vivát.”'6SA bor hordóból való kiszívására szolgáló eszköz újabb változata a rézlemezből hajlított és forrasztott, henger alakú fejrésszel valamint fogóval ellátott rézlopó, ami bádogos készítmény.1'1’ Az 1900-as évek elejéről származik az az ovális fenekű, donga oldalú kishordó, amit Baksay György halasi gazda ajándékul kapott, s benne bort tartott otthon a kamrában, avagy úton a kocsiülés alatt.170 Ünnepi alkalmakkor, vállra akasztva hordta gazdája a borral teli csutorát vagy kulacsot. A gyűjteményben föllelhető darab az 1910-es évekből származó, körkörös és ferde rovásokkal díszített esztergályos munka, aminek csalidugóját kihúzva a bor könnyen a szomjas ember nyakába folyt.1 1 A borfogyasztás személyes, családi és baráti alkalmai mellett szólnunk kell az italfogyasztás intézményesített formájáról, vagyis a korcsmákban, csárdákban történő kimérésről. Erre vonatkozóan értékes és érdekes adatokat találhatunk a városi tanács üléseinek jegyzőkönyveiben. 1852-ben olyan határozatot hozott a város, miszerint a kocsmárosok vasár- és ünnepnapokon délután 4 óráig a muzsikáltatást ne engedjék, a kocsmát pedig este 9 órakor zárják be. A rendeletet azok után hozta Halas városa, hogy „a kocsmákban a dévajkodás egész éjszakákon által az erkölcsiség nagy kárára egész nyilvánossággal űzetik.”111 Zseni Mihály pirtói vendégfogadós 1853-ban kártalanításért folyamodik a városhoz, mivel „...az általa bírt csárdában állandóan három hónapokon által katonai őr csapat volt beszállásolva.” A kártérítést a város nem teljesíti, mondván: a beszállásolás miatt sem a fogadós, sem vendégei nem szorultak ki a vendéglőből.173 Ugyancsak az 1853. évben kelt a potykás korcsmái vendéglős, Kollman István folyamodványa, melyben azt kéri, hogy „miután jelen birka vágási időszakon által, birkahússal a legjutányosabb áron kívánja a közönséget el látni, - a nyilvános piarcz megszűnésével fent maradt birka húsának kimérése, az említett potykás korcsmában fen álló kisvágási széken nekie engedtessék meg.” Folyamodványa 235
