Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)

KÖRNYEZET - 24. Kiskunhalas és környéke természeti értékei Ternyák Jenő

KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE TERMÉSZETI ÉRTÉKEI 509 A városban lévő sok fa eredményezi azt, hogy számos madárfaj fészkel a város területén. Négy fajról külön is érdemes szót ejteni. A szép színes tollazatú meggyvágó 4-5 évvel ezelőtt, csak hideg teleken látogatott városunkba. Ez a magevő madár megkedvelte ezt a térséget és állandó lakossá vált, ugyanis itt is költ. A szép hangú énekes feketerigó egyes példányai városlakók lettek, míg az erdőben költő társaik ősszel délebbre vonulnak, a városban élők télen is maradnak. A bóbitát viselő búbos pacsirta vagy pipiske (4. kép) csak nagyon kemény teleken jött be a városba táplálékot keresve. Most pedig már itt is költenek, s a házak lapos tetején nevelik fel fiókáikat. Ugyanez a helyzet a barázdabillegetők egyes példányaival is. (2-3. táblázat) A várostól északnyugatra lévő Nagy-tó lecsapolása után az északi részen lápos, mocsaras, kiszáradó láprét jött létre. Ez a Fejeték (5. kép), amelyet a Környe­zetvédelmi- és Területfejlesztési Minisztérium 1992-ben védetté nyilvánított. A 22 hektáros terület, a város északnyugati csücskénél található. Itt ritka és védett növények vannak. A két legértékesebb a fehér virágú vidrafű (7. kép), és a lilás színű posvány kakastaréj. További védett növények: fehérmáj virág, a sötétkék színű komistárnics, a sallangos szirmú, a fehértől a liláig sokféle szinámyalatú buglyos szegfű (6. kép) szép látvány. Hosszú vékony szár végén virít a szibériai nőszirom kék virága. Az itt előforduló kosborfélék is védettek. Mocsári nőszőfű, mocsári kos­bor, vitézkosbor, hússzínü ujjaskosbor, szúnyoglábú bibircsvirág és védett a gyíkpo­hár is. Említést érdemelnek még a nem védett, de a tájra jellemző növények: őszi vérfű, festő rekettye, ördögharapta fű, nagy kakascímer, festő zsoltina, réti kakukkszegfü, rezgőfü, süntök. Az évek óta tartó vízhiány megoldatlan probléma a Fejetéken. Ha nem sikerül megoldást találni, kipusztulnak az említett növények, s új vegetáció lép a helyükbe. Eltűnik az a kevés mocsári teknős és vízisikló is, ami még előfordul itt. (4-1. táblázat) Városunk tava a Sóstó. Kevesen tudják, 1945 előtt Európa hírű gyógyfürdő volt. Ez ma már sajnos a múlté, évek óta nem megoldott a strandolási lehetőség. Jelenlegi funkciója horgásztó. Nagy összefüggő vízfelület és nádas borítja a területet. A tó észa­ki részén mintegy húsz méter átmérőjű sziget van, rajta egybibés galagonya -

Next

/
Thumbnails
Contents