Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
KÖRNYEZET - 19. Régi református temető és sírkőkert Baki István
454 BAKI ISTVÁN A kisajátítási eljárás méltánytalan, sérelmező és következetlen volt. A Városi Tanács még az 1960-as évek elején határozta el a református öreg temető felszámolását, de a határozatát sem akkor, sem később nem hozták nyilványosságra. Sőt, a határozat szellemével és betűjével homlokegyenest, egészen a legutóbbi időig engedélyezték a temetést. Pótolhatatlan kárt okoztak a város múltját képviselő személyek sírjának megsemmisítésével, feldúlásával. Nyomtalanul eltűnt a görög temetőrész, a kun kapitányok és a városban lakó, és itt nyugvó nevezetesebb személyek sírjai. Az 1850-es évekig - a zsidóság betelepüléséig - görögök bonyolították a kereskedelmi tevékenységet. Beépültek a város életébe. Külön temetőrész volt részükre, ott ahol most az óvoda épülete áll. Egy görög feliratú sírkő maradt csak meg a temetőből és két sírfelirat. A kisajátított területről, a jelentősebb sirkövekből, 70 db-ot sikerült megmenteni és a Szilády sírkert mögött elhelyezni. 28 db-ot a csőszház körül. A területet csak részlegesen hántolták ki, s ezeket a mai 32. táblában temették sorba, mint a kolerában elhunytakat. Az építkezés idején kb. 1 méterrel egyenesítették az új házak helyét. Ez ma is jól látható az előzőkben felépült két lakóház mögött. Töltésnek hordták el a földjét, és a Semmelweis teret töltötték fel vele, ami akkor még nádas rét volt. Az épületek alapjait géppel ásták ki. Ez alkalommal a kiemelt talajba csontok, sőt ép koporsók is kerültek. Ezeket válogatás nélkül hordták el töltésnek. A Semmelweis tér területén megesett, hogy a gyermekek odakerült lábszár és karcsontokkal játszottak, a koponyákkal labdáztak. Ezek az események óriási felháborodást, megdöbbenést váltottak ki a város lakóiból. A város vezetése nem vette figyelembe a műemlékek védelméről szóló 1/1967 (1.31) számú EM rendelet 4. paragrafusát, mely előírja, hogy a temető kiürítéséhez hivatalos engedély szükséges a müemlékfelügyelettől. Ezt nem kérték, a saját érvényes törvényeiket sem tartották be. A kisajátítók sokszor hivatkoztak, a nekik erre jogot biztosító 10/1970 (IV. 17.) ÉVM-EÜEM rendeletre. Kiemelve és hivatkozva a 2. paragrafus első bekezdésének első részére. A szervezők'nem vették figyelembe a 32. paragrafus 6. bekezdését. 1975. március 11-én a következő hirdetés jelent meg a Magyar Nemzet című országos napilapban: „Közérdekű értesítés! Értesítjük a hozzátartozókat, hogy a kiskunhalasi vasútállomásnál lévő református temető csőszház melletti része város- rendezési okból részben kiürítésre kerül. Ennek során mintegy 300 sír kerül exhumálásra. Kérjük a hozzátartozókat, hogy az áthelyezéssel kapcsolatos kérelmüket Ulakcsay Antal nagytiszteletü úrnál személyesen, vagy írásban szíveskedjenek bejelenteni. Bővebb felvilágosítást jelentkezésük után az egyházközségnél kérésüknek megfelelően fogják megkapni.'’ Ezzel párhuzamosan a Reformátusok Lapja is közölte a hirdetést március 16-án és 23-án, majd az április 27-én megjelent számában a következő szöveggel: „Kiskunhalason a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága városrendezési okból, megbízottja a Bács-Kiskun Megyei Beruházási Vállalat útján a református temető egy részére kisajátítást folytat. Ennek keretén belül új, modem lakóépületek kerülnek a
