Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
KÖRNYEZET - 19. Régi református temető és sírkőkert Baki István
RÉGI REFORMÁTUS TEMETŐ ÉS SÍRKŐKERT 453 Tapasztalataink szerint a sírok gondozása és ápolása a temetéstől időben távolodva csökken. A mai statisztika szerint kb. 10-15 évig jól gondozzák, 15-25 évig kevésbé, 25-30-tól alig. Ezenfelül ritkán törődnek hozzátartozójuk sírjával. Esetleg egy évben egyszer - halottak napján - látogatnak el hozzájuk. Persze van kivétel, de régebben nem így volt. Körülbelül az 1930-40-es évekig, különösen a kisebb városokban, falvakban, rendszeresen eljártak szüleik, rokonaik, jóbarátjaik sírjához. így volt ez Halason is. Általában születés-halál évforduló, vagy névnap alkalmával emlékeztek az elhunytakra. Ezekre a látogatásokra rendszerint elvitték gyermekeiket is. Ezzel is erősítve az ősökhöz, családhoz tartozás tudatát. A sírok gondozatlanságának oka lehet: érzelmi kötődés hiánya, család elköltözése, esetleg azok kihalása. Jelenleg törvényben is elismert temetési lehetőségek: koporsós, hamvasztásos umatemetés, hamvak szétszórása. Ez utóbbit egyre többen választják. Ezért, akinek nincs kötődése a családjához, a társadalomhoz, őt saját, vagy rokonai kívánságára szétszórják, hogy híre, hamva se maradjon. 1669-től vezetik az egyházi anyakönyveket a születés, esküvő, temetés adataival. A temetőben is vezettek nyilvántartást az eltemetettekről. Külön nyilvántartás volt a családok részére az előre biztosított temetkezési helyről („sírkertről”). Régi szokás volt Halason, hogy nemzedékek temetkeztek egymás mellé. Ezeket általában körül is kerítették. Ezek a vaskerítések szép és egyedi művészi formát őriznek. A halasi református temetőben az elhunytak kelet-nyugati irányba, arccal „nyári napkelet” felé néznek. Ezért a sírok is kelet-nyugati irányúak. A temető nagy kisajátítása 1972 és 1975. Küzdelem a temetőért „Minden nemzet mely hajdarámra képeit, hagyományait századról századra át nem szállítja, elmúlt emlékezését semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg.” (Kölcsey Ferenc) 1972. július 31-én kelt 417-2/1972 számú határozatával a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottság Igazgatási Osztálya, dr. Földvári Lajos aláírásával értesítette a református egyházat újabb temetői terület kisajátításáról, „Magánerőből történő társasházépítés céljára”. Az érintett terület 7 katasztrális hold, 813 négyszögöl volt. Ezen eljárás ellen is felemelte tiltakozó szavát az egyház és a lakosság. E területen is folyamatos temetkezés volt. A város nem figyelmeztette a lakosságot tervezett céljáról. A városi tanácselnök 6229/1975-ös számú levelében az olvasható. „Kiskunhalas város 1961-ben jóváhagyott egyszerűsített általános rendezési terve, majd 1971-ben jóváhagyott rendezési terve a régi református temető egész területét lakások építésére határozta meg. A beépítést is tartalmazó rendezési tervet a Városi Tanács hagyta jóvá.” További idézet a tanácselnök leveléből: „Az tény, hogy az érdekelt hozzátartozóknak érzelmileg nem közömbös egy ilyen intézkedés, de azt sem lehet vitami, hogy az egyéni érdekek nem állhatják útját a közérdeknek, fejlődésnek. Városunkban a lakásépítkezések szempontjából a régi refonnátus temető területe nélkülözhetetlen.”
