Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
KÖRNYEZET - 19. Régi református temető és sírkőkert Baki István
RÉGI REFORMÁTUS TEMETŐ ÉS SÍRKÖKERT 451 Erdei Ferenc Futóhomok című művében így ír (1937): „Az utas, ha vonaton érkezik Halasra a halottakkal találkozik először. Az ősi erdőtemető sok század óta fogadja be a Halasiakat, s beszédes őre az 500 éves városi múltnak. Refonnátusok nyugszanak itt, törzsök tiszta református”. „Soha sem hallott zengésű nevek - Modok, Gyenizse, Omyas” - Тагу, Szűri, Tegzes, Latabár, Bikádi, Gőzön, Matkó, Mutsi „kunokról beszélnek”. „Halas pedig szép és tisztes múltat őriz, s ezzel egyedül áll e sovány múltú vidéken.” „A halasi régi református temető több, mint 30 holdas területével az 1920-as évek végéig egyike volt az ország legszebb, hangulatosabb temetőinek. A sírkövek sokasága, a temetői tölgy, szil, akác és többféle gyümölcsfák vonzóvá tették, s a régi halasi társadalom úgyszólván egyedüli, közeli kirándulóhelye volt.” Az 1940-es évekig kedvenc tartózkodási helye volt a tanuló ifjúságnak, különösen a vizsgákra készülés idején. Az 1930-as években, hogy az állomást északról is meg lehessen közelíteni, a temető területének keleti végén nyitották meg a Rakodó utcát. Később, a temető délkeleti részéből, a Rakodó utcánál a MÁV vett igénybe egy területet egészségügyi intézmény és étkezde építése céljából. A Hősök ligete kialakításakor 1931 -32-ben a temető nyugati szélét érintve alakították ki a Széchenyi utca folytatását, melyet platánfákkal ültettek körül. Az 53-as út szélesítésekor, annak a városon való átvezetése alkalmából vágták ki őket 1976-ban. Az 1944. október 11-én, a vasútállomáson és környékén fellázadt és megölt 196 magyar munkaszolgálatos zsidó mártírt először a református temető keleti árkába temették tömegsírba. Hamvaik ma a Kozma utcai temetőben nyugszanak. A Kossuth utcát a MÁV állomástól a Hősök ligetéig északról a református temető határolta. Az akkori város vezetése szégyellte és nem tartotta jónak, hogy a városba vezető főút a temető mellett haladjon. Ezért az 1947. augusztus 3-án kelt 10704/47 számú határozatával a Délpestvármegyei Földhivatal kisajátított a Kossuth utcával párhozamosan a temetőből egy csíkot, házhelyek részére. így és ott alakult ki a Kossuth utcai villasor. A kisajátítás ellen a város lakói és az egyház is tiltakozott a 87/1947 számú iratban, de hiába. Segítséget kértek a püspöktől is, aki válaszában úgy nyilatkozott, „Nem áll módomban segíteni.” 1950-ben a Földhivatal 1302/95-os határozatával a nyugati, a Hősök ligete felőli oldalból sajátítottak ki területet, két társasház építése céljából. Később itt építették fel a városi víztornyot. Ezt 1963. augusztus 20-án adták át. Ezzel megszűnt a temető bejárata, mely körülbelül ott volt, ahol a felépített lakások déli vége van. Itt állott a „halottbúcsúztató”, közismert nevén az „oratórium.” Ezt említi Erdei Ferenc „Futóhomok” című könyvében, mint szertartáshelyet. Az új bejáratot a lakások északi végén, a mai víztorony mellet alakították ki. Itt helyezték el az „oratóriumot” is. A köréje ültetett fák ma is mutatják helyét. Ebben az időben építették a benzinkutat a temetőhöz tartozó terület északnyugati sarkán. Ezen a területen kb. 1 katasztrális holdon állt a temetőcsősz háza. Körülötte mezőgazdasági művelést folytatott a csősz. Ez a fizetéséhez, jövedelméhez tartozott. Itt temetés nem történt.
