Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
MÚLT ÉS JELEN - 7. Kiskunhalasi életrajzi lexikon
214 KISKUNHALAS ALMANACH Hazatérve előbb Nagykőrösön, 1859-től Kecskeméten volt káplán, majd 1860-tól Halason tanár. 1862-től Pesten káplán és segédtanár, majd ugyanott 1863-ban teológia tanár volt. 1863 őszén házasságot kötött Török Pál püspök leányával. 1864-ben megromlott egészsége miatt vidékre költözött. Loskón, majd 1874-től Szigetszentmik- lóson, 1884-től pedig haláláig Pesten volt lelkész. A Dunamelléki Egyházkerületnek tanácsbírája, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak választmányi tagja volt. A legkiválóbb egyházi szónokok közé tartozott. Cikkeket írt különböző egyházi és tanügyi lapokba. 1893-1894-ben társszerkesztője volt a Kalászok az életnek kenyeréhez című lapnak. Munkái: Egyházi beszéd (Bp., 1875); Bibliai történetek az O- és Új- Testamentomból (Kecskemét, 1877); Esti harang, vagy újabb keresztyén tanítások (Bp., 1878); Ünnepi és alkalmi prédikációk (Bp., 1889); A vándor útja Istenhez (Bp., 1892); Az életről és a halálról a természeti és lelki világban (Bp., 1893). Irodalom: Szinnyei 10. 1905. 330-332.; Nagy Szeder István 1936. 102. Gy.A. Papp Lajos (Kkh., 1886. jan. 9. - Kolozsvár, 1963. máj. 22.) festő, grafikus. Középiskolai tanulmányait a kkh.-i Református Gimnáziumban végezte, rajztanára az édesapja kollégája, Dékáni Árpád volt. Ezt követően művészeti tanulmányokat folytatott Bp.-en a Képzőművészeti Főiskolán (1904-08) és Stuttgartban (1909-11). Főleg litográfiával és rézkarccal foglalkozott és a kőnyom- tatásos és foltmaratásos rézkarc nemzetközileg is elismert képviselője volt. 1912-ben a Nemzeti Szalonban egyik művét ezüstéremmel jutalmazták, de a következő évben díjat nyert a Műcsarnok tavaszi tárlatán, majd a Nemzeti Szalon kiállításán is (vallás- és közoktatásügyi miniszter díja). Ezt követően is számtalan elismerésben részesült. Az első világháború utolsó éveiben Stuttgartból Münchenbe költözött, majd 1918-ban váratlanul hazatért. Kolozsvárott telepedett le, ahol az Állami Fa- és Fémiskolában szabadkézi- és díszítőrajzot, ábrázoló mértani tanított. Itt 1923-ban egyéni kiállításon mutatkozik be, amelyen nagy szakmai- és közönségsikert arat. Ezt követően azonban élete hátralevő negyven évében elvétve vesz részt kiállításokon. Művészi tevékenységét sejthetően azért zárta le alkotóereje teljében, mert az általa művelt, és a Kelet-Európábán még újdonságszámba menő, egyedi nyomatokat nehezen fogadta el a környezete. Nem így az alkalmazott grafikát. A huszas években Kolozsvárott számtalan plakát, reklámkiadvány fűződik nevéhez. Papp Lajosnak az angol rézkarcoló iskolára emlékeztető lapjai közül néhány a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében, a Stuttgarti Képtárban és a Kolozsvári Művészeti Múzeumban található. Szülővárosát és népét több rézkarcon, festményen örökítette meg (Halasi Vásártér, 1912; Kunsági cigánylányok). Irodalom: Murádin Jenő: Papp Lajos grafikusművész. (=Halasi Múzeum emlékkönyv. Kkh., 1999); Magyar Festők és grafikusok adattára. Szeged, 1988.; Művészeti Lexikon 1967. 697. Sz.K. Papp László (Hajdúszoboszló, 1903. szept. 25. - Bp., 1973. máj. 22.) régész, néprajzkutató. Iskoláit Pécsett kezdte, később Kiskunfélegyházára költöztek. Kecskeméten érettségizett, ezután a szegedi egyetemen jogi diplomát szerzett, majd néprajzi, régészeti és művészettörténeti tanulmányait követően a szegedi tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet kapott.Tanulmányai mellett 1923-tól a kecskeméti múzeum napidíjasaként dolgozott, 1927-ben kinevezték tiszteletbeli múzeum- és könyvtárőrré. Elsősorban a középkori régészet és a történeti néprajz érdekelte. Részt vett a Kecskemét környéki középkori települések feltárásában. Tanulmányai főként a népi viselettörténetről és az alföldi tanyai települések kialakulásáról jelentek meg. Eredményei A magyarság néprajza c. összefoglaló munkába és Szabó Kálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei c. könyvébe is beépültek. 1931-ben megélhetési okokból megvált a múzeumtól és mint jogász kereste kenyerét egészen 1958-ig. 1936- ban a keszthelyi Balatoni Múzeumban kapott rövid időre állást. 1937-ben ügyvédi irodát nyitott Bp.- en. 1938-1943 között a Táj- és Néprajzkutató Intézet és az egyetemi Néprajzi Intézet köré csoportosult néprajzkutatók és jogtörténészek társaságában részt vett a népi jogélet kutatásának megindításában. Része volt a Györffy Kollégium létrehozásában. Mivel a Magyar Ügyvédi Kamara választmányi tagja és a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének titkára volt, 1945 után sem jogászként sem muzeológusként nem alkalmazták. 1955-ig a Dohányjövedék Nikotex üzeménél tisztviselőként dolgozott. 1958-ban törölték az ügyvédek névjegyzékéről. (Ezt 1967-ben hatálytalanították.) 1958-tól a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze, majd igazgatója volt. Nevéhez fűződik a mohácsi csatamező első eredményes régészeti kutatása, a tömegsírok feltárása. 1964-ben vonult nyugdíjba, de régészeti munkáját tovább folytatta. A Pécsen megjelenő Janus Pannonius Múzeum Évkönyve szerkesztője volt (1962, 1963, 1964) Művei: A keresztény egyházi élet első nyomai és középkori emlékei Kecskeméten (Kecskemét,
