Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A népesség - 10. Bárth János: A halasi határperek történeti-néprajzi tanulságai
A halasi határperek ritkábban a 17. század végi, gyakrabban a 18. század eleji és a 18. század első felére jellemző gazdasági és birtoklási viszonyokat tükrözik. Ebben az időben előfordult, hogy valamelyik halasi nagygazda egyedül bérelt Halas határán kívül eső pusztát. Ilyen vállalkozó lehetett a sokszor emlegetett Farkas György, aki Kecel pusztát bérelte a kalocsai érsekségtől. Hasonlóképpen hosszú ideig bérelte Kecelt Turzó János, aki állítólag apját és nagyapját váltotta Kecel árendálásában. Legtöbbször azonban néhány nagygazda közösen vállalkozott a pusztaárendálásra. A puszta tulajdonosa ilyen esetekben nem a gazdákkal, mint egyéni vállalkozókkal kötött egyezséget, hanem Halas városával. A pusztabérlő nagygazdák általában Halas elöljárói közé tartoztak. Tisztségeket viseltek, esküdtek, tanácsbeliek voltak. így könnyen elérték, hogy a város a nevét adja a különböző pusztabérleteikhez és szerződéses jogviszonyba kerüljön a puszták tulajdonosaival. A vállalkozó gazdák befizették az árendadíjat a város kasszájába, ahonnan az tovább vándorolt a puszták tulajdonosaihoz. A „város nevezeti alatt” kibérelt pusztákat azután az árendálást kezdeményező nagygazdák elosztották egymás között és részüket a maguk árendás földjeként kedvükre használták. így nem lehet csodálkozni azon, hogy a gazda hajdani bérese, göbölöse, juhásza néhány évtizeddel később valamelyik halasi határperben úgy nyilatkozott, hogy gazdája árendálta valaha ezt vagy azt a pusztát. A szolga jól ismerte azt a néhány száz vagy akár néhány ezer holdas területet, amelyen gazdája állatait jártathatta. A bérlet módjával, jogi hátterével azonban nyilvánvalóan nem foglalkozott. A fentebb bemutatott és a 18. század közepe előtti időkre, a nagy földbőség korára jellemző halasi pusztaárendálási mód a kecskeméti nagy gazdákéval mutat hasonlóságot.58 A halasi határperek vallomásainak feldolgozása során kigyűjtöttünk minden olyan adatot, amely halasi gazdák pusztaárendálására vonatkozik. Ezek summáza- taként sorra vesszük azokat a halasi lakosokat, akiknek neve pusztaárendálóként előkerült a vallomásokban. Ha külön nem utalunk a bérlet hozzávetőleges idejére, az árendálás a 18. század első felében történt. Tegzes János. A János keresztnév népszerű lehetett a halasi Tegzes családban, ezért különböző korokban élt Tegzes Jánosok fordulnak elő a vallomásokban. Legtöbbet emlegették talán azt az „öreg” jelzővel illetett Tegzes Jánost, aki Buda visszavételekor, a 17. század 80-as éveiben még gazdálkodott. A perekben tanúként is szerepelt néhányszor egy Tegzes János, aki nagyjából a 18. századdal volt egyidős. A Tegzes család a 17. század második felében élte fénykorát. Hatalmas pusztákat birtokolt. Némelyik pusztát nemcsak árendálta, hanem zálogos birtokként „földesúr” módjára használta. A tanúvallomásokban tükröződő népi emlékezet a török kor utolsó évtizedeire, a 17. század végére és a 18. század elejére vonatkoztatva Bánegyháza, Bőszér, Csábor, Kiskőrös és Tázlár puszták birtokosaként jelenítette meg a Tegzes családot.59 Péter István. A határperek tanúvallomásaiban legtöbbször emlegetett halasi 405
