Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt

madáskönyvben is találunk erre utaló bejegyzéseket: 1675-ben 18 dénámyi kötelet, 6 timon ára meszet, 1678-ban Baján 1 timon ára vasszeget, 1679-ben egy 30 dénárt érő sárközi deszkát vásároltak ismeretlen egyházi célra. Az 1678-ban Kecskemétről hozatott 1/2 tallér ára meszet pedig „az eklézsia házainak fehérítésére” - vagyis: meszelésre - használták.

A közösség hozzájárult a prédikátor felruházásához is. Mindezeknél nagyobb segítség volt, hogy gondoskodott az egyház szőlejének metszéséről, be- és kikapálásáról (1673, 1678-1679), sőt kijavíttatták jégvermének levált oldalát is. Meglehetősen ünnepélyes körülmények között mehetett végbe az iskolások vizsgáztatása is, hiszen 1675-ben „examenkor” 3 timont költöttek. (Hogy tulajdonképpen mikor ki, azt nehéz eldönteni. Nagykőrösön, bár az egyháznak - mint látni fogjuk, Halason is - voltak külön jövedelemforrásai, mindezeket a kiadásokat a magisztrátus állta.)

Például ilyen külön jövedelemforrás volt - az esetleges egyházi adón kívül - pl. az 1679/1680-ban a rideglegények és szolgák körében végzett gyűjtés, valamint a testamentumokban az eklézsiának tett hagyatkozás. Ez utóbbi különösen az 1679/1680. évi pestisjárvány idején hozott jelentős bevételt: 16 haldokló tehenet, borjút, üszőt, tinót, juhot (Panyi János egyszerre 2 ökröt=19 tall., 40 juhot=22 tall, és 90 d., 1 tinót=3 tall, legált az egyháznak), hogy a végső ítéletnél földi tettei kedvezőbb elbírálásban részesüljön. Ezt az egyházi gondnokság pénzzé tévén, 80 tallérhoz, 23 forinthoz, 10 timonhoz, 90 dénárhoz és 11 féldénárhoz jutott, miközben nem is mindig tudta a legjobban értékesíteni az adományokat: „Bikit Mátyás hagyott három juhokat, azmelyre tehenet én vétettem, mivel Haraszti uram bíróságában az újvári pasa azon elmenvén, egy jó új 5 szél ponyvámat az basa által bírák kikérték, azmely megért volna tallér 2, s elveszett.”

Az eddig vélhetőleg meglehetősen konszolidált körülmények között élő mezőváros lakosságának hányattatásai 1674-ben kezdődtek; ezek azonban egyelőre csak az itteni lelkészt és iskolamestert érintették. Arra a hírre, hogy Szelepcsényi György prímás vezetésével Pozsonyban judicium delegatum kezdte meg működését a protestáns egyházak megtörésére, s az elé a hódoltságban működő lelkészeket is megidézték, először Szegedre menekültek, előrelátóan már felfegyverkezve. Ahogy ők mondották: „számkivetésük” a baranyai Vörösmarton, majd az innenső parti Sze- remlyén folytatódott. Ez legalább 1 tallérjába, 2 forintjába, 50 dénárjába és 15 ti- monjába került az egyházközségnek vagy a városnak(?).

A kézrekerített lelkészek elítélésével és a judicium delegatum buzgalmának lanyhulásával 1675-ben az alsó-dunamelléki egyházkerület élete aztán ismét visszazökkent rendes kerékvágásába. (Az oly mélyen a hódoltságban fekvő helységek lelkészeit, amilyen Halas volt, tulajdonképpen nem is fenyegette komoly veszély.)154 A következő nagy rettegést, az immár az egész lakosságot fenyegető 1679/1680. évi nagy pestisjárvány okozta. Pestisjárvány gyakorta volt, ez azonban rendkívül súlyosnak és kitartónak tűnik; az anyakönyvek a szokásos 50-60 temetés meg362