Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
Halas önkormányzatának bemutatását jócskán megnehezíti, hogy a városi levéltár maradéktalanul elpusztult. Igaz viszont, hogy ismerjük néhány főbíró nevét, említés esik esküdtjeiről, jegyzője pedig maga is megszólal egy tanúvallatás során.130 A hasonló nagyságrendű és jelentőségű városok közül Halas azzal is kirí, hogy bár meggyőződésünk szerint mind a Magyar Kamara, mind a Pest-Pilis-Solt vármegyei közgyűlés iratanyagában lappang halasi levél, pillanatnyilag mint közösségnek egyetlen kiadványát sem tudjuk kézbe adni. Sőt, nem találtuk meg a Koháry-Coburg család azóta átrendezett szentantali levéltárában azt az 1669. évi levelet sem, amelyről 1869-ben Halas pecsétjét, a közösségi lét legfontosabb bizonyságát leírták. A város 1634-ben újra vésetett szép pecsétje vizet, halat, fölöttük vízililiomot ábrázol.131 A református egyháznak a nótárius által - ha nem is rendszeresen, de gondosan vezetett - alább ismertetendő számadáskönyve arra buzdít, hogy városunk adminisztrációját is oly rendezettnek képzeljük el, mint Kecskemétét és Nagykőrösét. Ezeknek ránk maradt forrásaiból közvetlenül is felvázolhatjuk a közösség működését a jegyzőkönyvvezetéstől, a felsőbbséggel való levelezéstől és egyéb tárgyalásokon kezdve - a városgazdálkodáson keresztül - egészen a jogszolgáltatásig és az egyház ügyes-bajos dolgaiig.132 Halas 1699. évi konskripciója továbbra is csak a Tegzes család tagjait mondja nemesnek, következésképp a módosabb halasiak a század végén sem mutattak érdeklődést az armálisszerzés iránt. (Ami - mint említettük - alkalmasint a külkereskedelemben mutatkozó passzivitásukra vezethető vissza.) Ilyképpen nem játszt- hattak szerepet a kinti nemesi vármegye által felállított „hódolt esküdti” szervezetben sem. Ennek ellenére maga a város mégis teljesített a kinti fensőbbség számára némi közhitelű tevékenységet. 1647-ben Nógrád vármegye szolgabírája, Földváry János fordult hozzá azzal a kéréssel, derítenék ki valamelyik, a közelében fekvő szerb település igazi nevét. Bertók János főbíró és esküdttársai január 26-án pecsétes bizonyságlevélben közölték, hogy „egy falubeli emberséges rác embereknek hit szerint való feleletek”-et írásba foglalta, amiből kiderül a név.133 Bár az 1636. évi megállapodásnak a szubasák kijárásának eltiltására vonatkozó pontját nyilván nem szabad szó szerint venni; a török hatóságok természetesen nem mondtak - nem is mondhattak le - a halasi törvényszéken történtek ellenőrzésétől. A rendkívül kevés, ide vonatkozó adalék azonban azt mutatja, hogy nemigen avatkoztak az önkormányzat ügyeibe, amely - legalábbis a nemesi vármegye helyreállásának zavaros kezdeti időszakában tüntetőén élt is vélt vagy valós pallosjogával.134 Pedig, tekintve az irdatlan távolságot, Pest-Pilis-Solt vármegye meglepően korai és nagy érdeklődést tanúsított mind a halasi jogszolgáltatás, mind pedig a városnak a paraszti önvédelemben való részvétele iránt. Az országgyűlés még ki sem munkálta a törökkel való cimborálást megakadályozandó „törökösség” fogalmát és annak tartalmát, amikor azt már bevezették itt. Magának a Kiskunságnak már 1634-ben védekeznie kellett a nógrádi alkapitány 357
