Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt

lehetett, hogy Halas minden esztendőben munkásokat küldjön ezekhez, ám általában a közelebb fekvő hódoltsági helység is pénzben váltotta meg ebbéli tartozását. Halasról ezt igazoló nyugtánk sincs, az azonban, hogy a vármegye 1665-ben a mezőváros kérésére levelet írt a veszprémi kapitánynak, arra mutat, hogy még a dunántúli végvárak is igyekeztek innen munkáskezet vagy váltságdíjat szervezni. (Ezekre az évekre esnek a dunántúli várak egyéb Dunán inneni terjeszkedési kísérletei is.)122

A mezőváros tizedbérletéről már volt szó. Itt legfeljebb annyi kiegészítést tehetünk, hogy feltűnően későn sikerült a megváltakozásra kényszeríteni, aztán azonban még a legnehezebb háborús években is igazolható tizedeinek pénzbeli megváltása.123

Ami a török részre való adóztatást illeti, már az erre vonatkozó első XVII. századi adatunk értelmezése is egyetemes történeti távlatok felvillantását követeli. A Tegzes (I.) János főbíró vezetésével az egri pasa divánja előtt megjelent halasiak 1636-ban előadták, hogy eddig 30000 akcsével rótták le minden adókötelezettségüket, a bírságok felét az egri kincstárba szolgáltatták be, a másik felét pedig a magisztrátus megtarthatta magának. Most „törvényesen kinyilatkoztatták, hogy készek megadni terméseikből a tizedeket, iszpendzsét, bűndíjat, bírságot s minden egyéb tartozásokat, amelyet a szpáhik és záimok rájái mostanság fizetnek.” Ezt az egri urak nagykegyesen meg is engedték nekik. Elsőre arra magyarázhatnók a dolgot, hogy a halasiak így akartak megszabadulni a török tisztviselők terhes kijárásától: „mivel városunk oly félős s veszélyes helyen fekszik, hogy az emineknek vagy azok embereinek, vagy a szubasáknak oda gyakran járni istenkísértés lenne, ezentúl eminek vagy ezek emberei, vagy éppen a szubasák hozzájuk menni nem fognak, s a kezük közt levő defteri másolat értelmében bírt puszták dolgába sem avatkoznak”.124

A fenti változtatások következtében Halas ugyan visszatért a XVI. századihoz hasonló, tételes kivetés szerinti adózáshoz, ám amennyiben a szubasák - mindig igen költséges - kiszállásai ellen irányuló pontnak sikerült érvényt szereznie, elvben teljes jogszolgáltatási autonómiát nyert. Ez azonban túl nagy árnak tűnik az egyösszegben való adózás - korábban privilégium-számba menő - lehetőségének feladásáért és a tételes adóztatás felvállalásáért, ami - szerződés ide, szerződés oda - automatikusan maga után vonta az emine к ellenőrző útjait.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a változtatás az eminek messzemenő egyetértésével és támogatásával ment végbe, ami azt sugallja, hogy a tételes fizetésre való áttérés engedélyezése ez esetben komoly utánjárást igényelt s kisebbféle kegynek számított. Az ügy lehetséges magyarázata - vagy egyik lehetséges magyarázata - a Török Birodalomban eluralkodott nyomasztó pénzhiány lehet.125 A mintegy 500 forinttal egyenértékű 30000 akcse ugyan nem mondható nyomasztó tehernek, ám ehhez még hozzá kell számítani a feltehetően már ekkor is szedett magyar adót - amit rendszerint tallérban vagy egyenesen aranyban követeltek -, a városi puszták bérét, meg a le-fel járó törököknek és magyar portyázóknak

354