Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt

adott ajándékokat, amivel az összeg nyugodtan felmehetett 1500 forintra vagy afölé. Egy, az áruforgalomban alig-alig részt vevő agrártermelő közösség különösen nehezen tehetett szert ilyen summára, miközben minden iparcikkért stb. készpénzzel kellett fizetnie. Ilyen körülmények között valóban könnyítés-számba ment, ha - általában a török ellenőrzéstől távol, tulajdonképpen önkényesen - maguk dönthetik el, hogy miből mennyi termést stb. vallanak be. (E magyarázatnak persze ellentmond, hogy a mezőgazdasági termelést sújtó adókon túl a többit - így a földesúri pénzadót [iszpendzsét]126 és a dzsizjét - továbbra is készpénben kellett leróni.)

Az 1636. évi változtatás idején Halas változatlanul a szegedi szandzsákhoz, az azonban már nem a temesvári, hanem az 1596-ban kialakított egri vilájethez tartozott, s közvetlen ellenőrzését a bajai kádi végezte. Egyelőre változatlannak mutatkozik török kincstári státusza is: az irat „császári városnak”, vagyis: kincstári hász- birtoknak mondja. Később azonban - mondhatni erősödésével párhuzamosan - kikerült ez utóbbiak köréből. 1669-ben „az egri őrség élelmezésére (odzsaluk) rendelt falvak egyike”, 1683-ban pedig a Jankovácon lakó Musztafa aga személyében név szerint is megismerjük földesurát. Vagyis: az idők folyamán kincstári hászbb\ egy katonai testület ellátására fordított jövedelem-forrássá, majd egyszerű tímár- vagy ziámet-hindkkk változott.127

A törökök persze nem érték be a fentebb említettekkel. Bár a város - részben mert távol esett a Dunától, részben, mert Baja, Jankóvár és Szabadka palánkjai újjáépítésében való tevékeny részvétele fejében - már 1638-ban mentesült a dunai hajóvontatás terhétől, jószerivel csaknem az egész századon keresztül küzdenie kellett az erre felszólító parancsok, illetve váltságdíjfizetések ellen.128 Persze szép számmal akadtak más visszaélések is - amelyek ellen a halasiak nem egyszer a Portán vagy a szultánnál kerestek védelmet ezekre azonban, lévén meglehetősen esetlegesek, itt nem térünk ki.

Annál is inkább, mert úgy tűnik, a török fél nagyjában-egészében betartotta a halasiakkal 1636-ban kötött megállapodást. Ezt - sőt a törökkel való békés egymás mellett élés jeleit - véljük kiolvasni a török földesurak által elkövetett visszaélések ügyében 1668-ban lefolytatott Pest-Pilis-Solt vármegyei vizsgálat halasi tanúinak szavaiból, pontosabban: hallgatásából. A vármegye az alábbi kérdésekre várt választ a települések képviselőitől (közlésük általában is jól mutatja a török követelések és „újítások” természetét).129

„1. Tudod-é tanú, hogy Pest, Pilis és Solt vármegyékben lakozó szegénység ennek előtte soha nem szolgált egyébképpen az töröknek, hanem minden falunak lévén egy bizonyos és meghatároztatott pénzbeli adaja, azt beszolgáltatva, egyébbel nem oneráltatott?

2. Tudod-é azt, hogy már nem csak azt az régi szokott adót veszi meg az szegénységen, hanem az elmúlt háborúság avagy Újvárnak elveszése után, immár azon kívül ilyen rettenetes [...] kézbéli munkával és sanyarúsággal terheli az szegénységet, úgymint Szécsénben, Hatvanban és Nógrádban házakat építtetvén az szegénységgel, előszámlálhatatlan munkát tétet velek: szántat, vettet, majorkod- tat? Egyszóval nincs oly munka, azkivel nem onerálná az szegénységet, ki miatt nemhogy az magyar földesuraknak szolgálhatna, de az maga mindennapi falat kenyerét is alig keresheti, szakadatlanul tél355