Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
A felsorolt többi pusztáról feltehető, hogy - miként azt a XVI. századi török defterek is tanúsítják - valóban már emberemlékezet óta Halas határához tartoztak. Eresztőről például úgy nyilatkozott Farkas Gáspár dunapataji lakos: „Eresztőt pedig Halason alul egy mértföldnek mondja, és ott egy kerek Zombos Kopolya vagyon, és abban mindétig víz áll, s azon alól Szeged felől két vagy három mértföldig vizet nem találni, az víz kedvéért, aki Halasrul Szegedre által akar menni, mindennek ki kell ereszteni [vagyis: a lovakat vagy ökröket ki kell fogni és vízhez kell ereszteni], és csak az víz kedvéért neveztetik Eresztőnek, az előtt mindenkor városhoz való földnek halottá s tudja.” (2. tanú) Érdekességként iktatjuk ide Vas István szegedi esküdt 1659-ben lejegyzett szavait, hiszen azok oly mértékben összevágnak Farkaséival, mintha csak összebeszéltek volna: „Eresztőt pedig csak azért hítták Eresztőnek, hogy Halason kűül Szöged felől egy mélyfölddel egy kerek kobolya vagyon, és abból a víz ki nem apad, és az víz kedvéért mindennek ki köll ott ereszteni, mert azon alól Szöged felől egy vagy két mélyföldig vizet nem találni, és csak azért nevezték Eresztőnek.” (1. tanú) A tanúvallatások mindhárom alkalommal a jogkövetelők ellen, úgy is mondhatnék: a városuk képviseletében fellépő Paksynak igaza mellett bizonyítottak. Ily- képpen a XVII. században egyre agresszívebb magyar feudalizmus jeleként értékelendő, hogy - bár Michalek visszalépett - az adományosok maradtak nyeregben. Talán, mert a mezőváros lakói egyszerűbbnek vélték kiegyezni velük, talán, mert a Halasba olvadt puszták ügyében ítélkező fórumok úgy ítélték: gyengíti a kinti birtokosok jogait, ha egy hódoltsági település ellenszolgáltatás nélkül ilyen hatalmas területet élvezhet. A három adományos család legalábbis a hódoltság végéig ellenőrzése alatt tartotta a megnevezett pusztákat, miközben maguk a birtokló személyek az idők folyamán persze változtak. Hogy hogyan, azt az alábbi séma mutatja: Agárdy András Cseh Mihály Tomay Mihály 1681: Szuhay István 1670 e.: Cseh Mihályné Kuti István (zálogban, 150 (özvegyi jogon) 1673: (zálogban, gréci tallérért) 300 tallérért) 1681: Halas 1673: Hamar István (zálogban, 150 (királyi adomány) gréci tallérért) 1683: Hamar István, az alábbi fia (?), hiszen fele részben birtokos benne sógora, Rucska Gábor is Bár valamennyi tanúvallatás azt sugallja, hogy Halas „városföldéként” - tehát a lakosság közös birtokaként használta a megnevezett pusztákat, 1670-ben Kis Dániel amiatt mentegetődzött Cseh Mihálynénál, hogy nemcsak neki, hanem a másik két birtokosnak sem fizetett. 1674-ben pedig Kis Mihály - nyilván az előbbi fia -, Kovács Mihály és társaik a földesasszony azon vádjai ellen védekeztek, miszerint „abbul a dologbul semmissé akarnánk tenni”. Ők nem tehetnek róla, hogy Hamar 344
