Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt

Ha a középrétegeket mellőzve egy pillantást vetünk a halasi társadalom másik pólusára, jól látható, hogy a bérmunkások világa is finoman tagolt volt. A legnagyobb gazdák alkalmazottai maguk is adtak arra, hogy kiemelt tekintélyük legyen a maguk körében: Szabó öregbérese 3 tallérral és 3 garassal, Tegzes (II.) János gulyása nem kevesebb mint fél tallérral, Turzó Gergely bérese pedig 57 dénárral emelkedik ki az általában 1-2 garast felajánlók mezőnyéből. Általában a gulyások, fejőgulyások, göbölyösök és öregbéresek az adakozásban is igyekeztek jelezni: az egyszerű béresek és ridegek fölött állónak érzik magukat.

Miután a fentiekben alapvetően gazdasági jellegű adatokból csaknem kizárólag társadalomtörténeti tanulságokat vontunk le, ideje hogy foglalkozzunk Halas gazdaságával is, amelyből a kézműiparra utaló vonások e században is szinte teljesen hiányoznak.

А XVII. század szántóföldi gazdaságáról felvázolható, hiányos kép éppúgy rácáfol Oláh Miklós 1536. évi leírására, mint az előző század török defterei. Az 1699. évi Kiskunság-összeírás készítője úgy találta, hogy határa „nem terméketlen föld”. Az ugyancsak általa készített felmérés szerint Halason 1699-ben 351 mérő őszi és tavaszi búzát és 86 mérő árpát vetettek, vagyis: háromszoros hozammal és 62,39 literes mérővel számolva a várható összgabonatermés hozzávetőleg 68000-81500 mérőre rúgott, ami családonként 700-900 literes átlagnak felel meg.81

Ez a 7-9 hektoliter ugyan kevésnek tűnik egy család teljes évi ellátására, két tényező azonban mindenképpen az átlagszám felkerekítését indokolja. Egyfelől, magának az összeírásnak számaiból is kiderül, hogy a lakosok ott vezették félre a császári tisztviselőt, ahol csak tudták, s e törekvésnek a szántóföldi termelés felmérésében különösen tág tér nyílott. Másfelől 1 liter lisztből ugyan az őrletésnél - ami ekkortájt ökörrel működtetett helyi száraz-, illetve a szegedi vízimalmokban történt82 - vám és őrlési veszteség címén le kell számítanunk bizonyos mennyiséget. Az egyház is igényt tartott a tizedre, ezt azonban számításon kívül hagyhatjuk, hiszen a halasiak általában maguk váltották meg dézsmájukat a váci püspöktől (tehát a tized pénzkiadásként jelentkezett). Figyelembe veendő továbbá, hogy 1 kilogramm lisztből, katonai számítások szerint, 1,25 kilogramm kenyeret lehetett kisütni.83

Kombinációinkat alátámasztani látszik, hogy 1686-ban Halas város öt polgárának (!) Kecskeméten visszatartott 68 mérő búzája, 140 mérő zabja és 85 mérő árpája miatt panaszkodott a „hírős város” magisztrátusára.84 Vagyis: öten e háborús években legalább 9545 liter gabonát és 8734 liter zabot tudtak átmenekíteni Kecskemétre.

Halas agrártermelése meglehetősen fejlettnek tűnik a tizedjegyzékek - pontosabban: mivel a tizedet nem természetben szedték, hanem bérbeadták, tized-bér- leti jegyzékek - tükrében is. Jóllehet Halas a váci püspöki árendátorok szemhatárának legdélibb határán helyezkedett el, a tizedei megváltásaként a közösség által fizetett árenda alapján jó közepes helyet foglalt el a hatalmas egyházmegye hódoltsági részeinek száznál több helysége között. íme az élmezőny alakulása.

339