Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
(Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös) élte túl,57 ami Kecskemét ránk maradt anyagának tükrében kissé túlzó állításnak tűnik.58 Mivel a kecskeméti anyagban - ebben a lényegében egyedi kontrollbázisban - egyetlen utalást sem találtunk Halasra, egyelőre azt kell gondolnunk, hogy az is áldozatul esett a tatároknak. Hogy megmaradt lakói hol találtak menedéket, annak csak a véletlen szerencse vezethet nyomára; arra azonban vannak bizonyos jelek, hogy a mezőváros viszonylag gyorsan kibontakozott a pusztulásból. Egy 1608 eleji Habsburg-török vádaskodásban ugyanis az alábbi török megjegyzést olvashatjuk: „Ez az ludassi- és az halasiak felől való választételünk ez, hogy ez mostani napokban az halasi iszpáhiát, úgymint az szécsényi alajbéget az megnevezett faluban megölték, s hogy azt elfödözhessék, azt azért írták így.”59 Mivel a szakirodalom - teljes joggal - egy az 1620-as évekbeli baranyai telepítési hullámhoz köti Halas újjáépítését, nyilvánvaló, hogy a századeleji Halas jelentéktelen falucska lehetett, s nagyon valószínű, hogy 1608 és 1626 között ismét elpusztult. A XVII. század A helyi hagyomány - és nyomában a szakirodalom - Halas újranépesítését az 1620-as évekre teszi és ide költözött baranyaiaknak tulajdonítja. Rekettyének, úgymond még a nevét is az ideérkezett baranyaiak adták: „az háborúság után és hogy az Halast utókban megszállották a baranyai emberek, az vessző rajta kelvén, csak az vessző kedvéért nevezték Rekettyének” - állította 1658-ban Paksy László állítólag 105 esztendős dunapataji jobbágya, Farkas Gáspár. A Jánossy család 60 éves bátyai jobbágya, Nagy Dávid csak azóta hallott Eresztőről és Rekettyéről, „mely óta megszállották az Baranyaságból kiszakadt emberek”. A 60 éves bátyai Jánossy-job- bágy, Tót Gergely - aki az előbbiekhez hasonlóan, egy ideig Halason élt - szintén úgy fogalmaz, hogy „az várost utókban a baranyi népek megülték”.60 Az eseményt illetően pontosan az „utókban” kifejezés kelt gyanút, hiszen nehéz elképzelni, hogy egy, baranyai csoport véletlenül ragadt meg a sívó homokban, amely ráadásul kifejezetten veszélyes hírű hely volt.61 A homályos mellékkörülmények dacára mégis bizonyosra vehető, hogy Halast valóban Baranyából érkezettek népesítették újra. Mint látni fogjuk, Halas számtalan szállal kötődött a Dunántúl e megyéjéhez. Leggazdagabb polgáráról, Tegzes (I.) Jánosról pedig többé-kevés- bé igazolható is, hogy Csebény faluból szakadt át a Duna túloldalára.62 A legértékesebb bizonyítékkal azonban mégis a város egyetlen XVII. századi összeírása, az 1699. évi szolgál, mely szerint: a 106 összeírt gazdából 72 Baranyából költözött ide.63 Vagyis: a századvégi háborúk által megtépázott mezővárost egy újabb baranyai vérátömlesztés hozta életképes állapotba. Halast tehát akár a Duna túloldalán afféle Duna-Tisza közi baranyai fíliálénak tekinthető. 328
