Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
Egy 1694. évi tanúvallatási jegyzőkönyvben a baranyai beköltözés időpontjának meghatározásához is találunk némi támpontot, sajnos éppen egy olyan halasi lakos vallomásában, aki maga sem tudta, hogy 70 vagy 80 esztendős-e: „5 tanú. Antal János annorum circiter 70 vagy 80. Aki Halas megszállása után mindjárt három esztendőkkel ide származott atyjával együtt 8 esztendős korában, azolta idejét itt lakásban töltötte el, azon város földén szállást tartott...”. Ha tehát 70 esztendős volt, úgy Halas megszállása 1629-ben, ha 80, úgy 1619-ben - valójában azonban nyilván e két időpont között - történt. Ugyanezen tanúvallomásban van egy másik, időrendi utalás is. Bár a magát 68 évesnek mondó András deák tanult ember volt, elbeszélése nem oszlatja, hanem tovább növeli a Halas újjátelepülését körüllengő ködöt: „Halasnak megszállása után nem sok idővel az első emberek idejében ez helynek 18 esztendeig volt nótáriusa”. Állításának utána számolva 1626-ban született, így mire a nótáriusság vállaláshoz szükséges 20 éves kort elérte, Halas már rég túl volt az újratelepülésen.64 (Meglehet, a dolog magyarázata abban rejlik, hogy a tanúvallatás jegyzője felcserélte a két számot - vagyis: 86 helyett 68 írt - ez esetben ugyanis szegődtetését valóban 1626 utánra tehetnők.) Egy alább felhasználandó, kétségbevonhatatlan hitelű adat annyit mindenképpen egyértelműen bizonyít, hogy a település újjáépítése 1630-ban éppen csak megkezdődött (’’nunc primum suas restaurant ruinas”).65 A helyreállításban résztvevőket illetően felettébb elgondolkoztató, hogy a két 1657-1658. évi tanúvallatás során számos olyan tekintélyes dunapataji és kecskeméti lakos - köztük néhány nemes - is szót kapott, akik egykor Halason rendezkedtek be. Valami ismeretlen okból kényszerültek távozásra, hiszen már 1630-at megelőzően egyenest beköltözhettek volna akár Patajra, akár Kecskemétre.66 Köztük volt a számos solti pusztával rendelkező Vörös família két tagja, Pál és Gergely is, akiknek apja, - más tanúk által is megerősített - vallomása szerint, mindenkit eltiltva róla, mint saját tulajdonát használta Karapáit. Távozásuk mindenképpen felkelti a gyanút: nem áll-e összefüggésben a baranyaiak idetelepülésével, esetleg az előbbiek és a Soltiak közti felekezeti különbséggel. Ugyan a Dunapatajra húzódottak maguk is reformátusok voltak, a Kecskemétre telepedettek között viszont - lévén a város nagyobbrészt ezen a valláson - akadhattak katolikusok (is).67 Jelenlétük aligha tetszett a hevesen kálvinista jövevényeknek; az előbbieket viszont alkalmasint gazdasági természetű nézeteltérésének - pl. a város pusztáinak kisajátítása tett kísérletek következményei - állíthatták szembe velük. Mivel a megszállás második századából egyetlen halasi összeírást vagy összesítő számadatot sem ismerünk, el kell fogadnunk Melegh Attila becslését, aki az anyakönyvi adatokból kiindulva 1679-ben 1000-1500-ra, 1699-ben pedig 1000 körűire becsülte Halas össznépességét.68 Akárhogy is nézzük, Halas népessége a XVII. század folyamán is az 1570 utáni szinten - hol valamivel 1000, esetleg 1500 felett, hol annak alatta - mozgott. * * * 329
