Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

töredék kovával. Ezeket többnyire az övükre függesztve, vagy az arra szerelt, néha lánccal záródó, gyöngyökkel kihímzett, esetleg - hadi tevékenységüket áttételesen jelző - leselejtezett páncélingek tenyérnyi foszlányaiból vagy bőrből varrt tarsolyokban találni meg. A tarsolyt díszítő gyöngyök közé olykor - ez ma még főleg mező földi jellegzetességnek vehető - nyúl, róka bokacsontjaiból, halcsigolyákból faragott „ongonokat”, rontás elleni amuletteket is felvarrtak. Számos egyéb jel is arra vall, hogy kunjaink csak látszólag fogadták ellenállás nélkül a keresztvizet, s a vékony máz alatt aktívan továbbéltek a pogány hagyományok. Amuletteket - átfúrt kutya, farkas és disznóagyarakat, tornyos csigát - nyakba fűzve is találtunk Többször fordult elő - titokban, a test alá rejtve - húsétel adására utaló juh, valamint marhacsontok, továbbá ló is: pedig ennek fogyasztását, mint pogány szokást, már Szent István is tiltotta törvényeiben. Kun szállástemetőkben - táplálékként és termékenységi jelképként egyaránt számbajöhető - tojásra is bukkantak a régészek, a mellre helyezve. Magyar temetőkben eddig nem tapasztalt jelenségként tűnik fel a gyásznövényként is értelmezhető, de féregüzőként méginkább ismert ürömfu, és a vérzéscsillapító hatású anyarozs sírba tétele (fej alá, csokorban). A Halas-széki Öttömösön a halott mellé rakott kosfej, Orgondaszentmiklóson gazdája mellé temetett kutya (a halott feje a kutya tetemén nyugodott), s talán jelképes lovastemetkezésként sírba dobott lófogak is jelzik a kunok sajátosan kettős, pogánysággal kevert keresztény vallási képzeteit. Esetenként - talán az adott kun közösség egyes „deviáns” (boszorkány, bűnöző, elmebeteg?) elemeiről van szó - a sírban való hasra fektetés szokása is tettenérhető.348

Felvetődik a kérdés: az e szállástemetők népének alig 10—15%-át kitevő, ékszerekben gazdagabb halottak milyen helyet foglalhattak el a helyi kunok társadalmában? Bár éppen erre az időszakra tehető a nemzetségfői ill. kapitányi családok temetkezési szokásainak megváltozása (steppei vagy bizánci eredetű, ritkábban már helyi ékszerekkel-fegyverekkel gazdagon felszerelt, pogány rítusú magányos lovassírok eltűnése), mégsem azonosíthatjuk a templom körüli temetők legvagyonosabb tagjait - az új rend és vallás jegyében - most már népükkel együtt élő és temetkező előkelőkkel, ahogyan azt Pálóczi Horváth András javasolja.349

A társadalmi különállás hangsúlyozására a kereszténység keretei is lehetőséget adtak, ha máképp nem, a templomon belüli, megkülönböztetett temetéssel. E tekintetben elgondolkodtató, hogy a dunántúli Perkáta mindenkori kapitányai egyben hantosi székkapitányok is voltak, így sírjaikat ott kellene keresnünk. Ennek ellenére a perkátai kun szállástemető köznépében mégis feltűnnek e „gazdag” sírok.350 Nem véletlen az idézőjel: hiszen a tárgyak többsége egyszerű használati cikk, eszköz, ékszereik minősége és nyersanyag tartalma is csak olcsó, városi-mezővárosi tömegtermékek használatát jelzi.

Ennek alapján kell értékelnünk a Halas-székben vizsgálható Bocsa, Öttömös hasonló sírjait is. Tárgyaik valós, korabeli értékén túl ugyanezt jelzik az írott források. Bocsát Köncsög ispán utódainak Csercsi ága uralta, márpedig e család halottait

234