Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
család), majd 1349-ben már a szállás ura által a Becsei Töttösnek csak úgy, ajándékba adott újabb 25 kun család a szabad közkunok soraiból kerültek volna ki.253 Visszatérve kiindulási pontunkhoz: a magyar birtokokra menekülők függő állapotú kunok lehettek, akik számára a magyar jobbágyi státusz éppenséggel emelkedést jelentett a maguk mögött hagyott szolgavilághoz képest! így szökhettek át Köncsög fia Tompa László korábban említett, nem közrendű, hanem szolga kunjai is az óbudai apácák Vastorok birtokára, ahonnan visszahurcolásukat a király megtiltotta.254 A 14.század második felétől talán éppen azért lesz majd tömeges a magyar jobbágyok kun szállásfői javadalmakra telepítése, mert a szállásokon élő kunok igazi és közvetlen ura maga a király, így a kapitányok nem rendelkeznek korlátlanul fölöttük: külső telepítéssel tudnak csak friss munkaerőhöz jutni „magánjellegű ” használatba nyert - kapitányi tisztségükkel együttjáró - „ szolgálati ” részföldjeik műveltetésére. Ennek egyik legkorábbi példáját éppen a Csertán nemzetség kapitányának, Karla Jánosnak szállásán tapasztaljuk 1367-ben.255 Hasonló megoldásról árulkodik a mezőföldi kunok legelőkelőbb családjának esete is: a több oldalágra szakadt kun úri nem képviselői 1406-ban közösen döntenek magyar jobbágyok Nyögérszállás, Csabakszállás és Ivánkateleke kun szállásokra való betelepítéséről.256 A probléma másik oldala: ha e kapitányok valóban országos jellegű nemesek és korlátlan földesurak szállásaikon, miért kémek e telepítésekhez külön uralkodói engedélyt s mind gyakrabban országos nemesítést, miként Nagypói János kun kapitány 1392-ben?257 1352-ben - alig egy évvel Nagy Lajos az országos nemesség kritériumait megszabó 1351 .évi törvénykezése után258 - szinte egyszerre kérik országos nemességre emelésüket Szibes kun fiai259 és a Sárvíz-völgyi besenyő ispánság előkelői is.260 Vagyis a besenyő és kun szabadság a 14. század közepére már semmi képpen nem lehetett azonos az országos nemességgel, még a legelőkelőbbek számára sem, és erre néhány, a „kor szavát” megértő, jobb jogérzékű vezető a fontos történelmi pillanatban rá is ébredt. Erre az ellentmondásos helyzetre az ország Anjou-kori társadalmi viszonyait vizsgálva már Engel Pál is rámutatott, igaz, csak érintőlegesen, a lényegre szorítkozva, s a kunság belső viszonyainak részleteit nem taglalva: „...a kunok...jogi státusa a XIV. század végéig meglehetősen tisztázatlan maradt. Birtokosnak szigorúan véve nem voltak tekinthetők, hiszen adóval tartoztak földesuruknak, a királynak, mégpedig „ uralma jeleként” (in signum dominii), ami a nemesektől élesen megkülönböztette őket. Ugyanakkor autonómiájuk és kiváltságaik folytán különleges csoportot alkottak a királyi földesuraságnak alávetett népeken belül. ”ш Mályusz Elemér egy évszázaddal későbbi állapotukra reflektált röviden. így Mátyás 1467. évi dekrétumai nyomán ugyancsak felvetette, hogy az uralkodó a kunságot az egységesült jobbágyság és nemesség közti rétegbe esőnek tekintette.262 Úgy tűnik tehát, hogy a kunok közjogi megítélésében - az 1279.évi nemesi állapot és az 1350-es évektől szaporodó besenyő-kun országos nemesítési kérelmek időszaka között - hiányzik egy láncszem. Meghatározását azonban e sorok írója 217
