Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
II. RÉSZ - 10. Nagy Czirolc László: Régi halasi vásárok
A régi világban majd minden vásározó betekintett a sütögető sátrakba. A városi ember már csak azért is, hogy kit és mit lát ott. Némelyiknek a pásztorok egyik-másikával volt dolga, kik úgy délfelé igencsak ott verődtek össze, s ott mulattak, hetvenkedtek, sokszor a másnapi sátorbontásig is, vagy amíg a pandúrok szét nem rebbentették őket. Ha bármiféle lábasjószág gazdát cserélt, ha csak egy „fülesről” (szamár) volt is szó, az áldomás nem maradhatott el. A sátrakban már a fölöstököm időtájra megszólalt a rezesbanda, de volt ott bőrdudás, meg tamburás is. Először csak vendéghívóra szólt a muzsika. Ezalatt a szemfüles menyecskék bokorugrós szoknyában, magas sarkú kordován csizmában, vagy mezítlábos, de virágos papucsban csipőre tett kézzel álltak a sátorajtóban, onnan csalogatták be a vendégeket, miközben jobbra-balra szívesen kacsintottak is a nyalkább legényeknek. A kiszolgáló nőknek szömély volt a nevük. Leglátogatottabb sütögető sátor volt a Gyönyörű József né, Szép Róza sátra, mert ő legkülönb volt a csárdásnők között, s ha kellett egy pár fordulóra ki is lépett a vendégekkel. Egyik-másik sátorban (a 8—10 közül) bőrdudások jajgattatták sivalkodó szerszámaikat, melyek kezdő hangja mindig ez volt: Jézus él! A bőrdudák elején porcelán kisasszony ékeskedett. Kiáltozták is sűrűn a mulató vendégek: — Sivíjjon az a baba, a gazdája ide-odáját! Kácsás Laci nyalka gulyásbojtár egyszer a számadója nagy gyönyörűségére öt negyedóráig járta a táncot, — egymagában. Mikor kissé csüggedni látszott, a számadója így biztatta: — Laci! hát csak nem fog ki rajtad a világ ?! A vásár minden részén a jó rendre pandúrok ügyeltek- Ott somfordáit a kerületi komiszáros, Péter Pál is öt-hat hadnagyával, de csak addig ügyeltek a vásári rendre, míg a sütögető sátrakban a rezesbandák vidám hangja mellett a kurjongatás, — Ej, haj, sose halunk meg! —, el nem kezdődött. Mikor a sátorponyva tetején apró, utóbb nagyobb-nagyobb bökdösések lettek láthatók, mintha csak alulról ökörszarvak nyomkodnák a tetejét a ponyvának, szóval mikor már rá lehetett mondani, hogy lobog a sátor teteje, nyilván következtethető volt, hogy rövidesen nemcsak zsivaj, lárma, hanem verekedés is lesz. A sátrak lobogását az idézte elő, hogy a benne mulató juhászok tánc közben a hónuk alá fogott kampós botjukkal bökdösték a sátorponyva tetejét. Ha aztán fordulás közben (rendszerint szándékosan) rátoppantott egyik a másiknak a lábára, ez már nem maradt szó nélkül, s szó szót követvén, megkezdődött a zsivaj. Koma komájának, bujtár a számadójának, számadó a bujtárjának a pártjára állott, s egy-kettőre megkezdődött az asztalok feldöntése, s a hónuk alatt levő horgosbotok működésbe hozatala is. így kezdődött a verekedés, mely jóidéig eltartott, s törött üvegcserepek, vörösbor, a kifolyt vérrel keverten borították a sátor földjét. Ezalatt a sátor előtti téren a kiszolgálónők sikoltozva locsolgatták a bevert fejű pásztorokat. Bizony, némelyiket hiába, nem tért az magához többé. Az ilyen esetek meggátlá- sához Péter Pál komiszáros értett a legjobban. Nem volt rest kérdezgetni a kocsipásztoroktól, hogy — Mit láttok, gyerekök? — Ha azután azt mondták, hogy — Lobog a sátor teteje —, akkor legényeinek tüstént kiadta a parancsot, hogy — Utánam! 78-ban is jelen volt Péter Pál komiszáros a halasi vásárban daliás hat szál 333
