Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

II. RÉSZ - 8. Nagy Czirok László: Az utolsó halasi verbuválások

Vagy nyerők, vagy vésztők — szerencsét próbálok,

Még egy derék legényt közénk verbuválok!

De ha kezet nem ád, ugyan mit csinálok?

Haragomban akkor majd csalánt kaszálok! . . .

— TJgy-e szép ez öcsém? Gyere csak egy szóra! Fogj már velem kezet! A másik kezével meg nyomja a boros üveget a kezébe.

— Nem engedőm a fiamat, furakodik egy tenyeres- talpas asszony az őrmester felé.

— Elkésött kedves néném! Már kezet adott. Nem anyámasszony katonája ez! Ehun-e! De már köti is a kardját a legény derekára. — Ilyen katonára van most a hazának szüksége!

— De háború lössz őrmester úr! — mondja egy derékban vállas asszony.

— Nem baj az kedves néném! Megőrzi az isten az embört ott is! . . . Lám a füvet is amikor kaszálják, mindön szálhoz hozzá vágnak a kaszával, mégis, ha visszanéz az embör, — mennyi állva marad ?! . . .

Majd a testvérhúga próbált szerencsét:

— Húzzák ki a nevit! Ű az én kedves bátyám!

— Dehogy húzzuk kedves lányom, — őszöm a zúzádat! Te lönnél még csak jó katonának, — látom a szömödrű!

Három-négy ajánlkozó legény zengő szava csinált újabb csendességet.

Majd három felszegi legény kanyarodott be a kocsma udvarára. Jobb karjukkal egymást ölelték, bal karjuk a fejük fölött járt a nótaszóval. Kerekre vágott, hosszú üstökűket lengette a szellő. Ingujjaik olyan bőre szabottak voltak, hogy még így sem váltak el az oldaluktól. Szegettszélűek ugyan, de két újjnyival beljebb suprikáltak. Fejükön félrecsapott pántlikás, pölyhös kalap díszelgett, zsinóros dolmányaik zsebéből pörsögős magyar dohánnyal töltött sallangos acs- kók kandikáltak. A sallangok, meg a sárgarézből módosán hajtogatott pipaszur- kálók vége patyolatfehérrel kikészített liongatyájukat a térdük kalácsánál csiklandozta. Húzómuzsika szárú csizmáikon a sarkantyúk réztaréja huszárosán pengett.

Azt a dalt hasították, hogy:

A huszárok verbuválnak az utcán,

Már én többet nem járok senki után.

Káplár uram írja fél a levélre,

Itt a kezem tizenkét esztendőre! . ..

Mások is belesegítettek, s a következő versét már többen dalolták:

A jó anya kiváltaná a fiát,

Kétszáz arany-ezüst pénzért nem adják,

Édesanyám eredj haza nevelj mást,

Az is jó lesz katonának majd meglásd . . .

Utána a strázsamesteré a szó:

— Ejnye aki angyala van! De jóképű három fickó! . . . No ezök vérömhöz valók! Gyertök csak közelébb, aztán igyatok a hazáért! . . .

272