Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

I. RÉSZ - 6. Dr. Láng Mátyás - Vorák József: A munkásmozgalom története

sáért. Erről a kongresszusról évvégi jelentésében az országos rendőrkapitány álla­pította meg: „A mozgalom határozottan erősebb a Szociáldemokrata Párt föld­míves frakciójánál.” t A kongresszuson Halast Sajtos Imre és Fazekas Gábor képviselték. A halasi agrárszocialisták radikálizmusára jellemző, hogy a gyűlés egyik vezérszónoka éppen Sajtos Imre lett. Az a Sajtos Imre, ki ez év januárjában az engedély nélkül megtartott halasi monstre tüntetés egyik fő szervezője volt, s ki csaknem ultimá­tum hangú bejelentésben adta tud iára a polgármesternek, hogy a munkásnak jogában áll nagyobb darab kenyeret követelni. Sajtos hosszú beszédében többek között ezt mondotta: Frankel Leó volt az, aki a már hamvadó parazsat lángra szí­totta . . ., ki azt mondotta, hogy Magyarországon csak agrárszocializmusról lehet szó, és azt, . . . hogy a szegény munkásnép szervezkedjék. Sajtos Frankéira hivatkozott, mint akinek nevét a szervezendő Független Szocialista Párt is szívesen tűzte zász­lajára. Tévedése, melyet Frankel megnyilatkozásaként közölt, — az tudniillik, hogy Magyarországon csak agrárszocializmusról lehet szó —, nem Frankel hanem éppen az alakuló Független Szocialista Párt egyik sarkalatos tévedése volt. Beszéde további folyamán Sajtos a szociális jelszó demokrácia részét elve- tendőnek nyilvánította, s helyette a „független szocializmusnak”, mint leghelye­sebb és legilletékesebb jelszónak elfogadását ajánlotta. Országos jelentőségére való tekintettel közöljük a Sajtos Imre által előter­jesztett kongresszusi határozati javaslatot, ahogyan azt az államrendőrségi 1897. évi jelentés 453—456. oldala megőrizte számukra: Határozati javaslat Tekintettel arra, hogy a demokrácia népuralmat jelent: tekintettel arra, hogy a nép nem uralkodhat, hanem csak egy, vagy két egyén közüle, úgy pedig a nép nem a vagyon és munka egyenlőségét éri el, hanem csak urat cserél: tekintettél tehát arra, hogy a demokráciával az azt hirdetők akarják ismét a nép rovására a saját uralmu­kat megteremteni, kimondja a kongresszus: 1. Hogy a demokrácia elvetendő és a magukat szociáldemokratáknak vallóktól külön testvéri szövetségen alapuló vagyon és munka egyenlőséget akaró igazi szociális párttá alakul „Független Szociális Párt” jelszó alatt. 2. A Független Szociális Párt tagjának pedig csak azt fogja tekinteni, aki más párthoz nem tartozik, s más pártot sem szellemileg, sem anyagilag nem támogat, és ilyen más pártoknak hasonlóknak tekintetnék az állami szocializmust akarók is, to­vábbá a keresztényszocialista és szociáldemokrata pártok is, mivél egy sem az uralomnél­küliséget akarja. Elvi nyilatkozat Általánosságban a következő alapélvek irányadók: 1. Magyarország független szociális pártja nemzetközi, mély nem ismeri él a nemzetek, a születések és birtokok, sem semmi más címeni kiváltságok előjogát s kinyilatkoztatja, hogy a nép kifosztása, szabadságának korlátozása és leigázása elleni harcot nemzetközinek tekinti, mint amilyen a népnek boldogságától és jólététől való megfosztása 2. A független szocializmus eszméjének terjesztésére fel kell használni az igaz­173

Next

/
Thumbnails
Contents