Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

I. RÉSZ - 1. Kenedics Károly: Természeti viszonyok

Futó homo к. Terni fák Jenő felvétele

vagy a szél kapta fel és vitte máshová. Ezért nem lehet nálunk tiszta löszt találni a felszínen, mert teljesen összekeveredett a későbbi víz és szélhordta talajokkal, és mert lassan-lassan beborította a homok.

A homok előnyomulása nem egy csapásra kezdődött, hanem a nyugat- északnyugat-i szél állandósulásával fokozatosan indult meg. Eleinte a hiányos lösz közé ékelődött be, és ma is vele együtt található horizontálisan és vertikálisan, majd lassan 2—10 méter vastag rétegben borította el a Duna—Tisza közét.

Érdemes részletesebben megfigyelni a homoknak ezt a terjedését, mert a mai táj képének jellegzetességét adja. A Duna rengeteg törmeléket, homokot szállított, és lelassulva, lerakta a partjára. A keleti partja lapos árterület volt, és az ÉNy felől fújó állandó jellegű szél könnyen görgette maga előtt a homokot. A homok útja hosszú. A Duna homokja Lakitelek környékén elérte már a Tiszát is. Budapestről dél-délkelet irányban legyező alakban terjedtek szét a homokvonulatok. A megfigyelések, térképek azt bizonyítják, hogy nem egybefüggő takaróról van szó, hanem három, egymással összefüggő vonulatról.

Az első vonulat a Tisza jobb partján áll. Aprószemű, csiszolt, kiszitált, valódi futóhomok. A második hullám kb. Kecskemét—Halas—Szabadka vonalon húzódik. Ez is futóhomok, de nem annyira kiszitált, és elég nehezen választható el az első hullámtól, vagy az őt követő harmadiktól, amelyik karéjban szegi a Duna árterét Soroksár—Kiskőrös—Baja vonalon.

Kiskunhalast a középső vonulat buckái veszik körül. Homokját a szél egyrészt belekeverte a löszbe, ami ún. „barnahomok” foltokban található a határban. Ezek a foltok képezik a szőlő és gyümölcskultúra legfőbb területeit. Ezeken és a futóhomokos területeken alakult ki a ligetes, mocsaras, csalitos táj, mely vízi vadban, halban különösen gazdag volt, és már az emberiség őskorában alkalmas lehetett ideiglenes megtelepülésre is.

Ha eddig a természet alakító munkáját vizsgáltuk csak, most már nem szabad kihagyni az embert sem. A népvándorlás korának népei bizony nem gazdálkodtak az erdővel, melyek lassan eltűntek és ligetes, bokros, mocsaras táj fogadta az ide betelepült őseinket.

9