Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Harmadik rész. Kiskun-Halas Város Egyházainak, Iskoláinak és Közművelődésének Története - A Rom. Kath. Egyház története
8 juliius 6-än azonban egyházlátogató kőrútjában megjelent Kis- Kun-Halason Eszterházy Károly gróf, váci püspök!, megvizsgálta a ref. templomot, paplakot és iskolát, melyhez akkor a kát. főpapoknak törvényes joguk volt s a vizsgálat befejeztével elrendelte, hogy a ref. lelkész többé se a katolikus, se a luteránus újszülötteket meg ne keresztelje, sőt a netán haldokló gyermeket inkább a bába keresztelje meg, miint a ref. lelkész. Kijelentette továbbá, hogy a katolikus és luteráb nuls*) hiívek ezeptui a majsai plébánois hatásköre alá tartoznak, az fogja a keresztelést, esketést és temetést is végezni1, (kívánta továbbá, hogy a General Marchio de Ville eltávozta óta szünetelő isteni tiszteletek rendszeresítésére a város katonai tisztháza rendelkezésre bocsáttassák továbbra is, ezenfelül temető, kápolna, papiak építés céljára megfelelő telek kijelölését kérte. —• A város vezetőinek a kérésére Mindenszentek napjáig haladékot adott a válaszadásra. E ihatáridő elérkezte előtt azonban meghagyta a püspök a majsai plébánosnak, hogy Halason misét szolgáljon s temetőhelyet méressen ki, ott feszületet emeljen s ügyeljen arra, hogy a luteránusok stólával neki szolgáljanak. 1761 szeptember 14-én noha a tanács távollétében a kis- biró nem adta ki a tisztiház kulcsait, misét szolgált a majsai plébános az egyik, akkor asztalos műhelynek használt szobájában a nagy katonai szállásháznak, Mig a mise tartott, fenyegetően felvonult a város református népe a városháza elé s zajosan követelte a pléjbánoiís távozását, aki sietve elutazott. A majsai plébános jelentése után november 17. és december 22-én tárgyalt Vácott a püspök a város küldötteivel, akik mindenáron haladékot kívántak elérni, abban a reményben, hogy az akkor már Egerbe kinevezett püspök elhagyja egyházmegyéjét s marad minden a régiben. A püspök felterjesztésére 1762 március 26-án a m- kir. helytartótanács leirata szerint a királynő úgy döntött, hogy további rendelkezéséig gondoskodjék a főkapitány arról, hogy a tisztiházban a mise szolgálat meg ne adadályoztassék, s fejhivták a püspököt, hogy egy jámbor káplánt nevezzen ki Halasra, aki vasár- és ünnepnapokon az ottani katonai szállásházban misét szolgáljon és a népnek prédi*) Luteránusok 1769—1778 közt a halasi r. kath. egyház anya* könyvében .• Belányi, Béres, Benke, Buloszókí, Bas, Banyó, Balog, Brhely, Csányi, Csorba, Chermín, Csordás, Csővári, Dancsdk, Dubníca, Dér, Dreckó, Dimacsik, Fejér, Florin, Faragó, Fehér, Gracska, Hegedűs. Helfrídít, Hínnerperger, Haras, Hankó, Kis, Kern, Kosztolnyik, Kurucz, Katorní, Krízsán, Khalcmann, Pap*Kucskó, Laghi, Mucsi, Míhes, Míncár, Mészáros, Mária, Molnár, Martini, Nagy, Német, Novák, Pintér, Práca, Pillér, Practa. Rogaszi, Raboszki, Rajcsányí, Rohoska. Schneider, Spí* szák, Simon. Slejko, Suhajda, Szabó, Szuper, Szántai. Tóth, Takács, Toller, Tomcsányí. Uzinovits. Vilich, Veres, Valencl, Vlda. Zsámboki, Zéld.