Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Első rész. A redemtio előtti kor 1745-ig - Bevezető rész
— 20 feltevés is, hogy ezt a rómaiak Pannonia és Dácia között hadi-út gyanánt használták és a déli oldalon levő árok egyúttal védelmet nyújtott a Tisza—Dunaközét lakó jazygok és más népek ellen. Az árok vonalán ma is utak húzódnak, sőt a török uralom alatt elpusztult Szankszállása, Bodoghfalva (Bodoglár), Marka, Halas, Balota községek is ezen a vonalon feküdtek. Ezen feltevés mellett látszik bizonyítani az a körülmény is, hogy az árok és a töltés a vizenyős laposokon van legerősebben kiépítve, már pedig a vizenyős helyen a védő árok és töltés nem olyan fontos, ott elég védelmet nyújt a víz maga. Vízvezető árok sem lehetett, mivel az árkok végei mindig a dombos területeknek ütköznek s az árok folytatása a dombos területen szántás alkalmával megállapítható. Ebben az ördög árokban az 1860-as években egy kút ásás alkalmával Traján római császár ezüstpénzét és ehhez közel Traján császár vastag rézpénzét, találták, amelyek Révész György régiség gyűjteményében láthatók.*) Ezek a leletek is, mint az ország más helyein előforduló avar vagy római sáncokban lelt tárgyak azt a véleményt igazolják, hogy ezen árkokat nem az avarok, hanem a rég múltban itt lakott nomád néptörzsek valamelyike vagy talán századokon át több néptörzs és nem egy időben építette. E régi árkokat tökéletesítve és kiegészítve, bizonyára újakkal is szaporította az avar nép melynek letűntekor vett csak a történetírás tudomást az árkok létezéséről. Az avaroknak a Tisza—Dunaközti városairól nem maradt fenn semmi adat, az ördög árok és a város körüli tavak által védett terület a mai Kiskunhalas területét is alkalmassá tette ugyan az állandó megtelepedésre, de ennek semmi nyoma sem maradt fennt. Pannóniát, a mai Dunántúli vidéket Frankochorion név alatt a Frank birodalom vette birtokába, míg a mai Magyarország többi részét a Tisza—Dunaközzel együtt, mint a hunok bukása után, a gepidák bírták. Nagyon valószínű, hogy az avar nép töredékei a gepida uralom alatt is megmaradtak békés foglalkozást űzve ezen a vidéken, úgy hogy még 889. évben is említik a történírók az avarok pusztaságait. *) Gyárfás István: A Jászkunok története. 1 — 568.
