Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-10-30 / 87. szám
4 Kiskunhalas Helyi Értesítője október 30 О r s z á g—V llág Halálos párbaj történt a pestmegyei Kóka község erdejében Juhász István vadőr és Kacskó József orvvadász között. A kölcsönös fegyverhasználat során a vadőr agyonlőtte az orvvadászt. A vizsgálat megindult. — Öngyilkossági szándékból felgyújtotta lakását Alberty Frigyes, a Nemzeti Bank nyugdíjas tisztviselője Budapesten. Az öreg tisztviselő és felesége tüzhalált halt. A rendőrség megállapítása szerint az öreg házaspár először revolverrel kísérelte meg az öngyilkosságot és csak azután szánták rá magukat a borzalmas tűzhalálra. — Leugrott a negyedik emeletről Aigner József budapesti baromfikereskedő idegbajos felesége. Az asszonyt haldokolva szállították a kórházba. — Orvoshiány lépett fel Észtországban, a német orvosok áttelepítése miatt. — Egymillió mázsa gabonát vásárolt Olaszország Romániától. — 1.1 millió hold föld van Magyarországon nem őstermelők birtokában. — Hivatalosan jelentik, hogy a skóciai Fire aknában történt robbanás következtében 34 ember elpusztult. 20 vájár könnyebben megsebesült. Hármat kórházba kellett szállítani. — Hír szerint Jugoszlávia újabb nagyobb megrendelést ad a magyar gyáriparnak. Belgrádban úgy tudják, hogy Jugoszlávia és Magyarország között decemberben kereskedelmi tárgyalások kezdődnek. — Berlini mintára Bécsben is korlátozták a taxiforgalmat. Csak olyan esetekben szabad autótaxit igénybevenni, ha rendkivül fontos és sürgős az út. Növekedőben a házasodási kedv — Dj bor és nj asszony a háznál A nóta is azt mondja, hogy: »Szüret után lesz az esküvőnk...« Halason is ez élet-igazsággá vált, ilyenkor szüret után az egyik jegyespár a másiknak adja a kilincset az anyakönyvi hivatalban. Távoli tanyavidékek fiai jönnek- be ilyenkor a városba »iratkozni«. Az elmúlt héten igen sok jegyespár iratkozott be a városi anyakönyvi hivatalban. A legtöbb vőlegény foglalkozása kisbirtokos a család segítő tagja. A fiatal férj továbbra is bent marad a gazdaságban, mert az rendszerint olyan kicsi, hogy nem volna észszerű belőle kihasitani a fiataloknak. Az új bor már megforrt, kicsit pirosas és zavaros még, de jó az nagyon lakodalomra és egyenlőre bőven van belőle. A héten is több esküvő lesz Halason, de a számuk egyre emelkedik. Merthát a halasi tanyavilágban nem igen vetnek majd ki agglegényadót, minden valamirevaló legény megnősül és megtalálja élete párját s vele megosztja az élet terhét. Halasi Gazdasági Bank Rt. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete Hitelek folyósítása a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem számára Betéteket a legjobban gyümölcsöztet és felmondás nélkül bármikor visszafizet Utazási, biztosítási és sorsjegyosztáiy Érdekkörébe tartozik: a Halasi Villamossági Rt. és a Jégüzem és Hüt6ház Kft. Foglalkozik a ban к üzlet minden ágával i Agyaggödörbe fulladt a kisleány 30 pengőre vagy tíz napra ítélték a gondatlan anyát A kiskunmajsai Ágasegyháza pusztán a nyár folyamán történt az a szerencsétlen haláleset, mely miatt Hegedűs Józsefné a bíróság elé kerüli. A tényállás szerint Hegedűsné dolgozni ment a földekre és 4 éves kisleányát a tanya bekerítetlen udvarán egyedül hagyta. A kisleány a közeli agyaggödörhöz ment játszadozni, a gödörbe beleesett és mire észrevették, már halott volt. A bíróság haláltokozó gondatlanságért vonta felelősségre a szerencsétlen anyát és az enyhítő körülmények betudásával tíz napra, változtatahtó 30 P pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. Hány köztisztviselő van Magyarországon van, közigazgatási állami nyugdíjas pe- i dig 71.046. Az állami üzemek nyűgje díjasainak száma 77.703, ez tavaly 70.376 főre rúgott. I Az állami közigazgatásban és üze- i mekben összesen 292.901 alkalmazott és j nyugdíjas van a tavalyi 257.616 fővel szemben. A most tárgyalás alatt levő állami költségvetés érdekes kimutatást tartalmaz az állami alkalmazottak és a nyugdíjban részesülők létszámáról. Eszerint 1939—40-ben 14.656 fővel szaporodott az állami tisztviselők száma, bár tavaly is nőtt 12.502-vel. Végeredményben összesen 144.152 állás — Gyorsirási tanfolyam. A Népművelési Bizottság gyorsírást tanulni kívánók tudomására hozza, hogy ez évben is megrendezi a díjtalan gyorsírási tanfolyamot kezdők és haladók részére. Jelentkezni lehet nov. 3-án este 6 és 7 óra között az áll. polg. fiúiskolában Farsang Mihály tanfolyamvezetőnél. Virágba borul a temető halottak napján Itt van a halottak napja. Az élet apró-cseprő gondjaiba eltemetkezett ember figyelme a túlvalók felé fordul és lerója adóját a halottak iránt. A halottak ünnepe előtt megindul a zarándoklat a sírkertek felé, hogy virágba borítsák, koszorúkkal díszítsék fel a szeretet és emlékezés jeléül az elköltözött hozzátartozók sírját. Az élet ezen a napon találkozót ad a halálnak és a lélek megtelik kegyelettel és emlékezéssel. A temető, ez a csendes, néma birodalom, megelevenedik, mintha kihajtanának a sírok a sok virág, a lobogó gyertyák és a színes koszorúk mind-mind az ösz- szetartozandóságot és az élők és a holtak el nem szakadását jelentik. Kis embertől nagy emberig, szegénytől gazdagig, mindenki odajárul szeretteinek sírjához és napokon keresztül munkálja, csinosítja és készíti elő a nagy ünnepre. Földbe süllyedt és friss sírok egyformán megkapják a maguk virágdíszét, rendbehozzák az utakat, feldíszítik a kereszteket, hogy ünnepélyesebb, meghatóbb és emlékeztetőbb legyen a nagy találkozó. ««»»• — Az előfizetések megújítására kérjük fel tisztelt előfizetőinket! — Д 3. sz. háztartási tanfolyam vizsgája. Vasárnap történt meg szép számú közönség előtt a halasi magyar kir. hathetes háztartási tanfolyam nyilvános záróvizsgája. A záróvizsgán megjelent dr Gusztos Károly h. polgármester, É. К a b а у István, a Külkereskedelmi Hivatal halasi kirendeltségének vezetője, J á- s z а у Miklós gazdasági felügyelő, Villányi Leó állatorvos és Hor_ V á t h Ferenc, gazdasági iskolai igazgató. Húsz hallgató vizsgázott, akiknek tudása igen meglepte a jelenlévőket. Az elméleti vizsga után az igen szép kiállítást tekintették meg a jelenlévők. S. Tóth János vizsgabiztos szép beszédben szólott a háztartási tanfolyam jelentőségéről. Hálás köszönettel emlékezett meg vitéz gróf T e 1 e к i Mihály földművelésügyi miniszterről, aki lehetővé tette, hogy ezt a tanfolyamot Halason is megtarthatták. Kiemelte még, hogy a város is anyagi támogatásban részesítette a háztartási tanfolyamot, amelynek növendékei hat hét alatt igen szép munkát végeztek. — Vitézzé avatják a hősi halált halt felkelőket. Legújabb hírek szerint a felvidéki harcok során hősi halált halt felkelőket vitézzé avatják. Eszerint Halasról is Z i 1 a h István hősi halált halt felkelőt avatják vitézzé hősi életáldozatuk méltó elismeréseként. — Fehér magyar tenyészkakasok érkeznek nov. 3-án, szombaton délelőtt a Gazdasági Egyesületbe. Akik ezekből igényelni óhajtanak, szíveskedjenek a jelzett időben és helyen az átvétel végett megjelenni. Darabonként 1 P 50 fillér. A Gazd. Egyesület Baromfitenyésztési szakosztálya. — Ä hétszázéves Öregcsertő, öregcsertő kalocsai járásbeli község az idén ünnepli hétszázéves fennállását. — Д majsai vásár. A kiskunmajsai országos vásárt nov. 4-én, szombaton tartják meg. A vásárra vészmentes helyről mindennemű állat felhajtható. Anyakönyvi hírek — Október 23. — október 30. — SZÜLETTEK: Ocskó József és Kiskurgyis Ilonának József nevű fiuk. Bodicsi Antal és Dohonyi Erzsébetnek Antal nevű fiuk. Váczi Benő és Tallér Jolán Ju- liánnának Benő nevű fiuk. Erdélyi János és Dicső Etelkának Erzsébet nevű leányuk. Bakró Nagy Gábor és Pap Takács Juliánnának Imre nevű fiuk. Varga Lajos Ferenc és Balla Eszternek Lajos nevű fiuk. Gregus Kálmán és Sós Mária Magdolnának Juliánná nevű leányuk. Paprika János és Unoka Jolánnak István nevű fiuk. Járóli József és Szarka Kovács Mária Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Varga Kálmán és Sövény Erzsébetnek András nevű fiuk. Elek János és Király Máriának János nevű fiuk. Horváth Imre és Oláh Teréziának Terézia nevű leányuk. Vörös Mihály és Sánta Rozáliának Katalin nevű leányuk. Csúcs Imre és Tanács Rozáliának Imre nevű fiák. Balogh Márton és Busa Erzsébetnek Magdolna nevű leányuk. Dénes Mihály és Fülöp Teréziának András nevű fiuk. Nagy István és Szalai Ilonának Ilona nevű leányuk. Szűcs Imre és Szekeres Piroskának Sándor nevű fiuk. Kuklis Mátyás és Sebők Juliánnának Lukács nevű fiuk. Abel Lajos és Márkus Juliánnának Edit nevű leányuk. Fábián Lajos és Dani Idának Lajos nevű fiuk. Schvartz S. Sándor és Rósenberg Eszternek Klára nevű leányuk. Mózer Félix és Lőrincz Annának Anna nevű leányuk. Rózsa Imre és Savanya Zsófia Jolánnak Károly nevű fiuk. MEGHALTAK: Halász D. Matild Mária 16 éves, Rác Vilmos 20 napos, Pap Mária 2 hónapos, Berta K. Sándorné Bakó Etelka 79 éves, Húth Mária 1 hónapos, Nagyapáti Balázsné Berta Mária 82 éves, Sós Antal 1 hónapos, Vass Sándor 79 éves, Harnóczi Erzsébet 1 hónapos, Nagy S. Józsefné Szatmári G. Juliánná 74 éves, Mózer Anna 1 napos. KIHIRDETETT JEGYESEK: Martin János soltvadkerti lakos Fogl Erzsébettel. Puhl Péter Pál soltvadkerti lakos Pap Irénnel. Magyar Imre Erdélyi Margittal. Huszár Lajos Török Mária Magdolnával. Budai Móric Vendel Hegyes Jolánnal. Nagy- györgy Jenő József Paplógó Irén mér- gesi lakossal. Kocsis József Dóczi Irénnel. Szabó Jenő Pévcsies Adél szegedi lakossal. Goldschmidt Hermann nagy- kátai lakos Strasser Bertával. Győrfi Ferenc Boldog Etelkával. Lajkó Imre Gárgyán Erzsébettel. Tóth József Combos Jolánnal. Kvasnicka Ferenc Károly Daczi Mária Magdolnával. Szabó Sándor Burg Mária kisújszállási lakossal. Rokolya Benő szanki lakos Gábor Jolánnal. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kocsis Mihály kiskundorozsmai lakos Dobos Franciskával. Hirkó Balázs Kolló Máriával. Madácsi István Schreiber Erzsébettel. Zseni Sándor Cserkó Erzsébettel. Csentneky Lajos kecskeméti lakos Fáczán Ilonával. Bodicsi Sándor Lei Margit Zsófiával. Takács Mihály Tóth Juliánnával. Vágó István Csanádi Rozáliával. Zsigmond Károly Németh Margittal. __________________________ A BUDAPESTI TERMÉNYTÖZSDB HIVATALOS ARAI: Október 30. Búza 80 kg.-os 20.65 P, rozs 14.10— 14.15 P, árpa 16.30—16.50 P, zab 18.80— I 19 P, tengeri 19.15—19.35 P mázsáni ként. FERENCVÁROSI SERTÉSVÁSÁR1 Szedettsertés I-a 100—104, silány 86 92 fillér kilónként. ===== - --------Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS köhögés, rekedtség, elnyálkásodás, hurut ellen. Csakis RÖCZ lÉnOS gyógyszertárában, kapható. Kossuth u. 1. sz. (Takarék épület) l ч E M SZÍ Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat nyomdájában, Molnár-u, 2. Felelős nyomdavezető: Mészáros Dezső