Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-02-16 / 14. szám

2

mezőgazdasági munkásságra, hiszen azok a mindennapi kenyerünk előállításából oroszlánrészt vesznek ki.

Már a háború előtt is megvolt bizonyos vonatkozásban a szociális biztosítás, megvolt az ipari munkásságnál, megvolt a magánalkal- mazottaknál, de sajnos, a legmagyarabb réteg, az a réteg, amely a háborúból is a leginkább kivette a részét, a mezőgazdasági munkásság, a szociális biztosításból mindezideig ki volt zárva. A háború előtti liberális gazdasági rendszerben a föld és a földön dolgozó munkásság talán másodrangú jelentőséggel bírt s ennek a következménye volt az, hogy ezen a téren nem történtek megfelelő szociális alkotások. Az elmulasztottakat nekünk kell helyrehoznunk. De tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a háborúval, a háború befejeztével ösz- ezeomlott egy régi világ és egy új világ van kialakulóban, amely sokkal szociálisabb és amelynek alapgondolata a sorsközösség felismerése kell, hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon-) A sorsközösség gondolata előírja, hogy a társadalom vagyonosabb részei segítségére siessenek a szegényebbeknek, segítségére siessenek tehát elsősorban a mezőgazdasági munkásságnak, amely mindenkor nemzeti érzéstől volt áthatva és amely résztvett a lövészárkok pergőtüzében, amely társadalmi rétegnek ajsorában nem igen voltak felmentettek, (vitéz Kő József: Meghozták a véráldozatot!)

A magyar faj szeretető előírja nekünk, hogy ezt a kérdést felkaroljuk és ezt a szociális igazságosság is megkívánja, mert feltétlenül igazságtalanság, hogy míg a magánalkalmazottak s az ipari munkások biztosítása, akik többnyire fedett helyen nyolc órát dolgoznak, rendezve van, addig a mezőgazdasági munkásság biztosítása, akik esőben, sárban, fagyban, hóban,_ tűző napban reggeltől estig dolgoznak, a szociális biztosítás köréből mindezideig ki volt zárva.

A korszellem, a magyarság megerősítésének szükségessége előírja, hogy a kérdéssel foglalkozzunk és azt megoldjuk. Ha esetleg akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy ez túlnagy megterheltetés a mezőgazdaságra nézve, ezekre az ellenvetésekre azt vagyok kénytelen válaszolni, hogy ez lehet, de gondoljanak arra is, hogy a korszellem meg nem ismerése, a túlzott aggodalom megbosszulhatja magát. (Úgy van! jobbfelől.) Viszont azok, akik a juttatásokat csekélyeknek, kicsinyeknek tartják, gondoljanak arra, hogy ez az első, a kezdő lépés, amelynek megtételénél feltétlenül vigyázni kell arra, hogy ha rosszabb gazdasági viszonyok következnének is be, az intézet a járadékfizetést feltétlenül tudja folyósítani. Külföldi példák vannak e tekintetben, hogy ha túlmagasan állapítanák meg a járadékokat, a viszonyok romlásával csökkenteni kellene ezeket, ez pedig a biztosításban való hitet teljes mértékben lerombolná.

Minden szociális biztosítás jövője és sikere attól függ, hogy annak megalapítói gondoltak-e arra, hogy az intézménynek rosszabb viszonyok közt is fenn kell állania. Vonatkozik ez minden szociálpolitikai elgondolásra, minden szociális biztosításra, de elsősorban vonatkozik a mezőgazdaság síkjában mozgóra, hiszen a mezőgazdaság jövedelmezősége rengeteg koefficienstől függ. Nemcsak a konjunktúra szeszélyének van a gazdálkodás kitéve, hanem elsősorban függ az időjárás szeszélyétől.

Ez a javaslat 15 évi várakozási időt álla pit meg, ami munkahetekben kifejezve 225 munkahetet jelent, tehát kevesebbet, mint amennyi a legtöbb külföldi országban levő mezőgazdasági biztosításnál van és az összehasonlításnál tulajdonképpen ennek &r javaslatnak javára leginkább az billenti a mérleget, hogy mindjárt a kezdetnél, a törvény életbelépésekor 75.000 legalább 65 éves és ha tűzharcos, 63 éves, mezőgazdasági munkavállaló minden járulékfizetés nélkül fog nyugdíjban, segítségben részesülni. (Dulin Jenő: Ez a legszebb része a törvényjavaslatnak!) Ez a kis nyugdíj a fiatalság előtt mindenesetre a biztosítás célszerűségét fogja megmutatni, jó érzést fog kiváltán a munkavállalókban, ^ mert látják, hogy öreg korukra bizonyos segélyben, támogatásban, nyugdíjban fognak részesülni, már pedig ennek a szónak: nyugdíj, ma különös jelentősége van. (Ügy van! jobbfelől.) De ez a juttatott kis összeg a fiatalabb generációk helyzetén is segíteni fog, hiszen említettem, hogy ma az öregek a fiatalok^ kenyerén élnek. Ha tehát az öregek ezt a kis nyugdíjösszeget megkapják, a fiatalságnak, az őket eltartó fiaiknak háztartásában bizonyos pluszkiadások fordulhatnak majd elő.

Azzal tisztában kell lennünk, hogy я ter- heknek legalább 90%-át a gazdaközönség, a földbirtokos társadalom fogja viselni, de az én meggyőződésem az, hogy ezt a magyar földbirtokosság hazafias érzéstől áthatva örömmel fogja vállalni, mert tudja, érzi, hogy ezzel tartozik a föld munkásainak- (Tildy Zoltán: Nagyon helyes!)

Ezek előrebocsátásával rá kívánok mutatni arra, hogy nagy különbség van az ipari munkások és a mezőgazdasági munkások szociális biztosítása között, amennyiben az ipari munkásság szociális biztosítását tulajdonképpen nem az iparvállalatok fizetik, hanem azt áthárítják a nemzet egyetemére. (Br. Vay Miklós: A fogyasztóközönségre!) Az ipar védett helyzetében és azon belül ipari kartelei révén a ráháruló szociális terheket át tudja hárítani. Erre a mezőgazdaság képtelen. Az ipar vámvédelemben részesült, árait önkényesen, szabadon tudja megállapítani. Ezzel szemben a mezőgazdaság ilyen vámvédelemben nem részesül, vagy ha részesül, csak kis mértékben és a mezőgazdaság produktumai mind a világpiaci ár függvényei. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az iparnak ebből az áthárításából következik tehát, hogy az ipari szociális biztosítást nem maguk az iparvállalatok fizetik, hanem az áthárul a fogyasztóközönségre és mint legnagyobb fogyasztóra, a magyar mezőgazdaságra. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Az áldozatok viselésénél fontosnak tartom ennek a szempontnak a kidomborítását, mert ebből látszik, hogy igazság szerint a mezőgazdasági munkásság szociális biztosításánál tulajdonképpen a nagyobb részt a köznek, a nemzet egyetemének kellene viselnie, ezzel szemben ^ azonban a munkavállalók heti hozzájárulását és esetleg a földbirtokos társadalom hozzájárulását lehetne csökkenteni. De véleményem szerint elsősorban feltétlenül igénybe kellene venni és meg kellene terhelni a mezőgazdasági munkásbiztosítás terhével azokat az ipari karteleket, amelyek a mezőgazdaságból élnek, (Dulin Jenő: Nagyon helyes!) amelyek anyagi helyzetük minden veszélyeztetése nélkül tetemes részét vállalhatnák ennek a _ biztosításnak. A gazdatársadalom mind a cselédei, mind a mun-