Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-02-16 / 14. szám
GRÓF TELEKI MIHÁLY ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ FELSZÓLALÁSA a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor. Elmondotta a képviselőház 1938. évi február hó 17-én tartott ülésén. Gr. Teleki Mihály: T. Ház! Ilyen nagyjelentőségű szociális kérdéstől áthatott törvény- javaslat, mint a most tárgyalás alatt álló, ritkán kerül a Ház színe elé. Mutatja ezt az általános magasztalás is, amennyiben nincsen olyan párt, amely többé-kevésbbé el nem fogadná a javaslatot. Természetesen bizonyos módosításokat kér egyik is, másik is, de a javaslat lényegét, szükségszerűségét és helyessé- ét senki sem támadta meg. Én úgy érzem, ogy ennek a javaslatnak szükségszerűségét az érdekelt munkavállalókon kívül legjobban talán mi gazdák tudjuk értékelni, akik kint élünk a falvakban, (Úgy van! Úgy van! jobbfejői.) akik látjuk azt, hogy a kiöregedett mezőgazdasági munkásságnak öreg napjaiban milyen keserves a sorsa, milyen keserves a mindennapi kenyere. Természetes, hogy az uradalmakban alkalmazott gazdasági cselédek helyzete jobb, hiszen azoknak, ha olyan helyen szolgálnak, ahol megfelelő fizetésben, tmegfelelő konvencióban részesülnek, módjuk van arra, hogy szolgálatuk alatt tőkét gyűjtsenek, módjuk van arra, hogy öreg napjaikra ké't-három hold földet vásároljanak, az intézményes öregségi biztosítás megoldása azonban az 6 számukra is feltétlenül szükséges. Én valahol úgy érzem, hogy ezzel a javaslattal tulajdonképpen a magyar föld és a magyar gazdatársadalom kívánja leróni örök háláját a barázda kiöregedett, kérges tenyerű munkásai iránt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Igen helyesen nem karitatív segély alapján oldja meg a kérdést, hanem a társadalom- politikailag leghelyesebb, legegyszerűbb megoldást választja: a kötelező biztosítást, a vá- romány-fedezeti rendszert. A juttatott összegek nem nagyok, de ezeket az összegeket nem a városi ember szemszögéből kell nézni, aki az élelmicikkeket a városi vám miatt és ia lánckereskedelem láncolatán keresztül megdrágítva vásárolja (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon!), mert faluhelyen, ahol a mezőgazdasági munkásság és cselédség főjövedelme terményekből áll, a legkisebb pénzösszegnek is fokozott jelentősége van. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon ) Ez a juttatott kis összeg lehetővé fogja tenni, hegy az elöregedett munkavállaló, legyen az akár cseléd vagy napszámos, most már ne szoruljon kegyelemkenyérre, ne szoruljon arra, hogy sokszor hálátlan gyermekei tartsák el, akik őt bizony — őszintén meg kell mondani — sokszor csak nyűgnek tekintik, hanem a saját eltartásához ő maga is hozzájáruljon. T. Ház! A biztosítás tulajdonképpen egyike az emberi előrelátás legszebb produktumainak, mert lehetővé teszi azt, hogy az egyént ért kár eloszoljék a társadalom széles rétegeiben, azonkívül lehetővé teszi azt is, hogy a szegényt ért kárban a vagyonosabb társadalmi osztály is participáljon, a biztosítás tehát bizonyos mértékig jövedelemelosztó tényező. Fokozottabb mértékben áll ez a társadalombiztosításra, mert a társadalombiztosítás tulajdonképpen abból az elgondolásból indul ki, hogy a lakosság igen nagy részének nincs a munkájából annyi jövedelme, hogy öreg napjaira tőkét gyüjthessen magának, nincs annyi jövedelme, hogy esetleg magánbiztosítással gondtalan öreg napokat varázsolhasson magának, hanem a társadalom egyetemének, az egész nemzetnek segítségére szorul, hogy biztos, nyugodt öreg napokat élvezhessen. A társadalombiztosítás erkölcsi alapja a munka megbecsülése. A munka megbecsülése megkívánja az egész társadalomtól, az egész nemzettől, hogy fokozottabb mértékben gondoskodjék azokról, akik egész életüket a nemzeti termelésért áldozták fel. A nemzeti termelésben való ez a részvétel pedig elsősorban is áll a
