Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-05-16 / 40. szám

május 16 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Az idei nyáron is lesz ; postai szolgálat ? Sóstón és Fehértón A halapi postahivatal, mint előző években a nyári időszakban, az idén is postajáraitokat tiarft majd Sóstó és Fehértó fürdőkre. Ebből az alkalom­ból a posta az alábbi hirdetménnyel' hirdet pályázatot a fürdőhelyek pos- tajára'tának küldönccel való ellátá­sára: »A sóstófürdői és fehértópuszfai postaszolgálat ellátására a posta pá­lyázatot hirdet. E helyen a posta külön egy-egy faluié vélhordójáratot kíván berendezni. A sóstói levélhordó a sóstófürdői, valamint e környékén levő nyaralók­ban, lakóházakban tartózkodóik, a fe­hértói 'levélhordó pedig az utmenUi szöllőkben és a, fehértói villákban, lakóházakban 'tartózkodók posiaiszuk- ségletének kielégítésére junius 15-től szeptember 15-ike közötti időben fog naponként egyszer közlekedni. A sóstói levélhordó nap? elfoglalt­sága, körülbelül 3 óra, a fehértóié körülbelül 4 és fél órar E szolgálat ellátására Írásbeli aján- (ta/.oj lehetnek, illetve pályázhatnak mtagyar honos, írni, olvasni tudó, le­galább 18 évet betöltött, fedhetlen előéletű egyének. Hadigondozottak (hadirokkantaik, hadiözvegyek, fel­nőtt hadiárvák) s olyanok, akik ke­rékpárral rendelkeznek, előnyben ré­szesülnek. Az Írásbeli ajánlatok május 23-ig a, helybeli postahivatalnál nyújtan­dók be.« 30 éve foglalkozik tiltott műtétekkel egy hatvan éves asszony — 3 évi fegyházat kapott A pécsi tábla most tárgyalta fel­lebbezés folytan özv. Zsikó Sándorné 60 éves érsekcsanádi asszony bűn­ügyét, aki tiltott műtétet végzett Ka- pek Mária 22 éves bajai leányon, amibe a leány belehalt. •A pécsi tábla jóváhagyta a bajai! törvényszék három évi fegyházrój szóló ítéletét. A tárgyaláson kiderült, hogy az öregasszony már 30 év óta folytatja bűnös üzelmeit s most 30 éves ju­bileumára kapta ajándékul a három évi fegyházat. Egy bácskai menyegző 600 vendéggel, még áll a lakodalom A békebeli idők nagy murijára em­lékeztető nagy lakodalmat ta|rtoitafc hétfőn délután Vaskuton. Schön Tamás birtokosnak és neje Klock Katalinnak leányát Schön Ro­záliát vezette oltár elé Kling Lőrinc birtokos, özv. Kkng Lőrincné Dobler Mariannának a fia. Az egyházi es­küvő délután három órakor volt a vaskúti templomban, ahol Mészáros Béla plébános adta össze a fiatal párt. A lakodalmi vendégséget Diós Andh rás vendéglőjében tartották meg s azon 600 meghívott vendég veit részt. A lakodalom méreteire jellemző, hogy a vendégeskedés több mint 3 ; ezer pengőbe került. A vacsorára i volt azután a baromfiállományban és J a nagyobb háziállatok sorában nagy ’ veszedelem. A lakodalom még ma is áll a vas- kuti muzsikusok hangjai mellett. Az építőipar legszomorubb szezonjához érkezeit: nincs és min kiutál sem mutatkozik Halason Éüitkezásokre Benn« vagyunk már a legszebb ta­vaszi hónapban a májusban és ilyen- ! kor nemcsak a mezőgazdaságban fo- | lyik már a legserényebb munka, a ! mezőkön, szőlőkben, gyümölcsösök­ben mindenütt talál most munkát a földdel dolgozó ember, csak az ipa­ros az, akit még a nyári időszak sem emel ki kilátástalanul súlyos helyzetéből. A különböző iparágak még talál­nak itt-ott munkát, de az építőipar szinte az egyedül:, amelynek munka- időszaka a tavasszal és a nyárral áll szoros összefüggésben, az építő­ipari munkások kizárólag az évnek ezekben az időszakaiban remélhetnek hozzájutni kereseti lehetőségekhez, ami az idén szintén semmivé vált. Munkatársunk érdeklődött a mér­nöki hivatalban, ahol elmondották, hogy Halason semmiféle építkezés, de még csak kilátás sem igen van arra, hogy itt az Idén építkezzen valaki. j Az egyetlen építkezés — mondják a mérnöki hivatalban — sem nevezhető annak, apró toldalék építkezések, ja­vítások a házakon, ami az építőipar számára a nullával egyenlő. i Elmondották nekünk, hogy az épí­tőipar katasztrofális szünetelésének kétségtelenül a pénzhiány és épít­kezési kedv is az oka, de ugyan­akkor az épütetanyiagok drágasága is olyan mértékben mutatkozik, hogy elmegy a kedve az építkezéstől an­nak is, aki pedig szándékozna épít­kezni. A mérnöki hivatalban elmondták még, hogy ez az építkezési csökke­nés fokozatosan egyre jobban mu­tatkozik és a mérnöki hivatalban miár hosszú hónapok óta javítási mun­kákon kívül mást nem jelentenék foe. IGYUK a Budapest Székesfőváros Ásvány- vizüzem által forga’ombahozott „H A R M A T“ ásványgyógyvizet Elfogták a keceli gyilkost Megírtuk, hogy Keoelen agyonszur- ták Fejes János 20 éves gazdale­gényt. Napokig tartó nyomozás után a csendőrség elfogta a gyilkost Van- csik István 32 éves nős, családos, keceli földműves személyében. Fejes János vasárnap Hasziló Ist­ván keceli korcsmájában mulatott és néhány liter bor elfogyasztása után duhajkodni kezdett. Belekötött a töb­bi vendégbe, kizavarta őket a korcs­mából, írtig végül a korcsmáros és a zenészek megsokalták Fejes ga­rázdálkodását és eltávolították. Amint azután Fejes a sötétben h;r- zafélé ment, megszurták az utón és Kapható mindenütt, u. m. Árvay Lajos', Delia Kálmán, Fürst Klára, »Hlatlyu« drogéria, Hirschler Her­mám, Schön Sándor, Schwarcz László stb. i j Főlerakat: Bergl Mór és Társa KISKUNHALAS Az öngyilkosok fele azokra esik, akik a családból vagy otthonból ki­szorultak. Olyan fiatalok, akik nem tudtak elhelyezkedni, nem tudtak csa­ládot alapítani, vagy olyan öregek, akik elveszítették élettársukat vagy ótthonukat, amelyből eddig a to­vábbi küzdelemhez reményt és erőt merítettek. A legszomorubb az, hogy aíz ön­gyilkosoknak körülbelül 70 százaléka teljesen egészséges férfi vagy nő. És az öngyilkosoknak csak 19 szá­zaléka beteges, és csak 11 százaléka határozottan beteg. elvérzett. Több egyén kihallgatásai után terelődött a gyanú Vancsik Ist­vánra, aíki alkalmi kisegítőként dol­gozott a Hasziló korcsmában. A me- ; _ ... _ _ _ _ _ rénylő töredelmes beismerő vallomást О Г S Za g—— V I 1 а 8 tett. Azzal mentegette magát, hogy j elkeseredésében szúrta agyon Fejes ■ •••• Jánost. Az ittas fiatalember ugyanis | azzal, hogy elzavarta a korcsmából a vendégeket, elütötte őt vasár­napi keresetétől, amire — miután hosszú idő óta családjával együtt éhezik — nagyon nagy szüksége , volt. Vancsikot vaílomásaa után a kalocsai ügyészség letartóztatta. 107 millió pengőtfüstölnekel évente a dohányosok Magyarországon Aligha van élvezet, amely szélesebb tömegeket érdekelne, mint a dohány­zás. A szegényember is áldoz, erre né­hány fülért, hiszen a dohányos köny- nyebben búja a koplalást, minit a meg­szokott cigaretta vagy pipa hiányát. Csütörtökön a Dohányjövedék vásári pavilonjában dr. Fat finger Sándor mi­niszteri osztályfőnök, a Dohányjövedék központi igazgatója érdekes előadást tartott. Rámutatott arra, hogy állami- pénzügyi szempontból is milyen fontos ez az üzem amelynek az utolsó költség- vetési évben 107 millió volt a bruttó- bevétele, ami az állami bevétetek 10 százalékát jelenti. Ugyanekkor az or­szág minden lakosára 12.76 pengő ki­adás jutott a dohányzásból, ezzel szem­ben Ausztriában 32.44. Csehszlovákiában 1 15.35, Olaszországban 23.05 pengő. ’ Mostanában ©gyre nagyobb a fogyasz­tás a drágább' és jobb dohánynemü- 2kben. Az uj Balaton cigarettában a legkülönbözőbb külföldi dohánynemeket használják fel, hogy ize és illata mi­nél kellemesebb tegyen. A Szivarujdon- ság a kis Regalia Media, amely ugyan­olyan minőségű;, mint a nagy. Közgaz­dasági szempontból, minthogy a nö­vényvédő szerek gyártásánál fontos, igen jelentős a Dohányjövedék nikotin gyártása, amely az 1930. évi 2504 ki'log- I ramról 1935-ben 38.932 kilogramra emel­kedett. t Szomorú statisztika — az elmúlt évben hatezer öngyilkosunk volt Amíg egyrészről a viszonyok ál­landó javulásáról zengenek a hivata­los megnyugtató szózatok, addig a statisztikai hivatalos közlemények azt a keserű igazságot tárják a szemünk elé, hogy az elmúlt esztendőben kö­zel hatezer magyar ember dobta eí magától önként az életet. Hatezren menekültek a küzdelem elöl, feladva a reményt, hogy sorsuk jobbra for­dulhasson. A hatezer ember közül közei kétezer Budapest fővárosában számolt le az élettel és minden to- ! vábbi küzdelemmel. Ez azt bizonyltja, ' hogy az öngyilkosságok egyharmada a fővárosra esik. Pedig ott inségak- j dók, inségasztalok segítették egész ■ télen át átvészelni az Ínség tegszo- j morübb napjait, de ugylátszík, a re­ménytelenség örvénye sokkal hatal­masabb, mint az az erőtlen jóté­konysági és népmentő szervezet, amely átmeneti, esetleges segélyék- kel támogatja a szükölködöket. A Széchenyi Aladár gróf halálával megüresedett felsőházi tagságra Nemes János grófot hívták be,. — Az (angol frontharcos Szövetség nemzetközi tábo­rozásán résztvevő magyar küldöttség tiszteletére Rothermere lord és az alsó- ház magyarbarát csoportja ebédet ad. — Viktor Emanuel olasz király fogadta a Rómában tartózkodó Budai Dalárdát. — A budapesti Pilsudski-emlékmüvet május 24-én avatják fel. — Kispesten., szabadtéri cirkuszelőadáson hirtelen meghalt egy 74 éves öregasszony és rázuhant egy, 15 éves lányra, aki ,az ijedségtől ideg sokkot kapott. — Kere­ten szerelmi féltékenységből agyon- szurták Fekete János 20 éves gazdiale- gényít. — München főpolgármestere, Carl Fichter dr. és felesége Budapestre érkezett. — A Nemzetközi Vásárban tegnap délután valaki »tréfából« betörte й tűzjelző készüléket. A riasztott tűz­oltók hatalmas készültséggel vonultak ki fölöslegesen. — Matúra Ernő »táv­gyaloglót« sikkasztás miatt jogerősen héthónapi börtönre Ítélték. — Gömbös Gyula miniszterelnök csütörtökön több­hetes szabadságra Balatonfüredre uta­zott. — Székesfehérváron a püspöki pa­lota kertjében folyó ásatások első leg­nagyobb eredmény© került felszínre. Sikerült feltárni Szent István bazilikája szentélyének az egyik körivét, amiből arra lehet következtetni, hogy a temp* lom1 igen nagyméretű volt. — Sátoralja­újhely város felsőkereskedelmi iskolája pünkösd első napján ünnepli fennállásá­nak huszonötödik évfordulóját. Ugyan­ekkor leplezik le az intézet ЬоЦ,halot­tainak emléktábláját. — Veszprémből a vármegye kisgyülése táviratilag üdvö­zölte Kozma Miklós belügyminisztert legfelsőbb kitüntetése alkalmából. — Barcs fölött óriási viharfelhők vonultak el és rettenetes égzengés közben a vil­lám be’.esujtott Kremzir Károly takar­mánypajtájába. Az épület kigyulladt, de a t üz tovaterjedését sikerült megakadá­lyozni. : I : L ; . i J í _

Next

/
Thumbnails
Contents